Irán és Szaúd-Arábia helyreállítja diplomáciai kapcsolatait

Helyreállítja egymással diplomáciai kapcsolatait Irán és Szaúd-Arábia, a két ország külügyminiszterei nemsokára személyesen is egyeztetnek – tájékoztatott pénteken az iráni állami televízió.

A döntés értelmében Teherán és Rijád két hónapon belül újranyitja nagykövetségeit is – közölte az IRNA iráni állami hírügynökség, hozzátéve, hogy a döntés az iráni és szaúdi tisztségviselők Pekingben folytatott tárgyalásai nyomán született.

Az egyeztetéseket követően kiadott, az iráni média szerint közös közleményben a felek leszögezték, tiszteletben tartják egymás szuverenitását és nem avatkoznak bele egymás belügyeibe.  

Az iráni nemzetbiztonsági tanácshoz közeli Nournews iráni hírügynökség oldalán megjelent képeken és videofelvételeken – melyek a képaláírás szerint a kínai fővárosban készültek – Ali Samháni, a tanács vezetője látható szaúdi tisztségviselők, valamint egy kínai kollégájuk társaságában, aki a Nournews szerint Vang Ji államtanácsos,  a Kínai Kommunista Párt központi külügyi bizottságának igazgatója.

Rijád a bejelentést egyelőre nem erősítette meg, és egyelőre Peking sem adott hírt ilyen jellegű egyeztetésekről.

Irán és Szaúd-Arábia között azt követően szűntek meg a diplomáciai kapcsolatok, hogy 2016-ban Iránban szélsőségesek megtámadták Szaúd-Arábia teheráni nagykövetségét. Ezt követően Rijád az Iszlám Együttműködés Szervezetének (OIC) iráni diplomatáit is kiutasította. A két ország több, a térségben zajló konfliktusban – egyebek között a jemeni és a szíriai polgárháborúban – szemben álló feleket támogat.

A két rivális regionális hatalom között az utóbbi egy évben Bagdad igyekezett közvetíteni, a felek így több egyeztetést is tartottak a kapcsolatok felvételéről, ám korábban mind Rijád, mind Teherán visszafogottan nyilatkozott az ügyben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?