Irán az első számú ellenség

Bagdad. A szomszédos Iránt és Szíriát vádolta az Irakban dühöngő terrorizmus támogatásával tegnap az iraki védelmi miniszter, aki Teheránt nevezte országa első számú ellenségének. Házem Saalán szerint Irán segíti az al-Kaida Irakban működő csoportját, amelyet a jordániai származású Abu Muszab az-Zarkávi vezet.

Bagdad. A szomszédos Iránt és Szíriát vádolta az Irakban dühöngő terrorizmus támogatásával tegnap az iraki védelmi miniszter, aki Teheránt nevezte országa első számú ellenségének. Házem Saalán szerint Irán segíti az al-Kaida Irakban működő csoportját, amelyet a jordániai származású Abu Muszab az-Zarkávi vezet. A miniszter kijelentette: hazája ellenségei „turbános papok” uralmát szeretnék látni Irakban. Bejelentette egyúttal, hogy Ali Haszan al-Madzsíd, közismertebb nevén Vegyi Ali lesz az első Szaddám Huszein volt iraki elnök legközelebbi munkatársai közül, akit bíróság elé állítanak. A miniszter állítása szerint az iraki hatóságok előtt azután vált nyilvánvalóvá Irán tényleges szerepe az iraki felkelésben, hogy a múlt hónapban az amerikaiak vezette fallúdzsai hadművelet során elfogták a Dzsais Mohammed (Mohamed Hadserege) terrorcsoport vezérét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?