Irán: az „ellenállás tengelye” válaszolni fog a palesztinok elleni bűncselekményekre

isra k

Az „ellenállás tengelyének” többi tagja nem fogja szó nélkül hagyni a jövőben a palesztinok ellen elkövetett bűncselekményeket, és ennek következményeiért Izrael lesz a felelős – közölte Hoszein Amirabdollahián iráni külügyminiszter csütörtökön.

Az iráni külügyminiszter szerint a palesztinok menekülésre kényszerítése és a Gázai övezet víz- és villamosenergia-ellátásának leállítása háborús bűncselekmény.

„Egyes nyugati tisztségviselők azon gondolkoztak, hogy szándékunkban áll-e új frontot nyitni a cionista entitással szemben. Természetesen, tekintettel a háborús bűncselekménynek beillő körülmények folytatódására” – mondta Amirabdollahián. „A palesztinok és Gáza elleni háborús bűnök folytatására a tengely többi tagja válaszolni fog” – szögezte le Bejrútba érkezése után az iráni külügyminiszter.

A miniszter ugyan nem részletezte, de az „ellenállás tengelye” Irán, palesztin fegyveres csoportok, Szíria, a libanoni Hezbollah és más fegyveres szervezetek közötti szövetségre utal.

A Gázai övezetet uraló Hamász terrorszervezet fegyveresei múlt szombaton meglepetésszerű támadást indítottak Izrael ellen, betörtek a zsidó állam déli részébe, és több mint 1300 embert meggyilkoltak, további mintegy háromezret megsebesítettek, és körülbelül 150 embert elraboltak, túszként tartanak fogva. A gázai egészségügyi minisztérium arról tájékoztatott, hogy az övezet ellen elindított izraeli hadműveletek halálos áldozatainak száma már meghaladta az 1500-at, a sebesülteké pedig a 6000-et.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?