Iraki kurd–muszlim különhábú

Sasik. Legalább húsz kurd milicista vesztette életét, illetve sebesült meg szélsőséges muszlim fegyveresekkel tegnap hajnalban, az észak-iraki Halabdzsa közelében vívott összecsapásban.

Sasik. Legalább húsz kurd milicista vesztette életét, illetve sebesült meg szélsőséges muszlim fegyveresekkel tegnap hajnalban, az észak-iraki Halabdzsa közelében vívott összecsapásban. A Dzsalal Talabani vezette, iráni kötődésű Kurdisztáni Hazafias Unió milicistáinak két hegyvidéki, az iraki– iráni határ közelében lévő harcálláspontját támadták meg a muszlim fegyveresek, akiknek a veszteségeiről nincsenek hírek. A kurdok egyik parancsnoka szerint a két hegyvidéki harcállás elvesztése után még nem tudták elszállítani halottaikat és sebesültjeiket, így egyelőre csak becsülni tudják veszteségeiket. Musztafa Dzsafar sejk az AP-nek arról számolt be, hogy az Anszar al-Iszlam nevű iszlám szervezet fegyveresei tüzérséget is bevetettek a támadásban. Észak-Iraknak erre a részére nem terjed ki Szaddám Huszein iraki elnök rendszerének fennhatósága. A bin Laden alapítottA al-Kaidához állítólag szorosan kötődő Anszar al-Iszlam elsősorban Kurdisztán Iránhoz közeli részében aktív: soraiban számos Afganisztánban kiképzést kapott, s ugyanitt szolgált arab fegyveres található, de kurdok is csapódtak kis létszámban hozzájuk. Egyes korábbi sajtóértesülések szerint az Anszar al-Iszlam szervezet vegyifegyver-laboratóriumot tartott fenn, ahol halálos mérgekkel folytatott kísérleteket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?