Indiának meg kell védenie a nőket

Újdelhi |

<p>&nbsp;A nők iránti tiszteletet és a nők védelmének fontosságát hangsúlyozta Narendra Modi indiai kormányfő az első parlamenti beszédében, amely során a hindu nacionalista politikus az ország legnagyobb vallási kisebbsége felé is nyitott a muszlim szegények felemelésére tett ígéretével.</p>

Modi múlt havi megválasztása óta első alkalommal tett említést a nők elleni erőszakról, amely az utóbbi időben egyre ijesztőbb méreteket öltött a világ legnépesebb demokráciájában. Legutóbb az az eset keltett megrökönyödést, amely során csoportosan megerőszakoltak és megöltek két tizenéves lányt, majd holttestüket felakasztották egy fára Uttar Prades szövetségi államban.

"A nők tisztelete és védelme prioritás kell hogy legyen az ország egy és negyed milliárd lakosa számára. Ezek az esetek önvizsgálatra késztetnek minket. A kormánynak cselekednie kell, mert az ország nem vár és az emberek nem felejtenek" - közölte a miniszterelnök. Modi egyúttal arra is felszólította a törvényhozókat, hogy ne politizálják át a nemi erőszakkal kapcsolatos ügyeket és ne bocsátkozzanak spekulációkba azok okait illetően. 

Ezzel vélhetően arra utalt, hogy a közelmúltban egyes szövetségi államok kormányzati tisztviselői olyan botrányos nyilatkozatokat tettek, mint hogy a nemi erőszak "néha rossz, néha jó", vagy hogy az ilyen esetek "véletlenül történnek". Uttar Pradesben a legutóbbi eset kapcsán a legnagyobb helyi párt vezetője annyit mondott, hogy a "fiúk ilyenek", az állam főminisztere pedig azzal vádolta az áldozatok hozzátartozóit, hogy politikai ellenfelei malmára hajtják a vizet.

A hindu nacionalista Modi - aki bírálói szerint ellenérzésekkel viseltetik más vallások és etnikumok tagjai felé - beszédében egyúttal azt is hangsúlyozta, hogy a gazdasági fejlődésnek a muszlim kisebbségre kell irányulnia, amelynek tagjai döntően szegények. A miniszterelnök általában véve is azt hangoztatta, hogy a szegények érdekeit figyelembe véve fog kormányozni. Emellett a korrupció elleni harcot, illetve az indiai fiatalok értékes munkaerővé képzését nevezte meg fő feladataként.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?