Idén is Spanyolország kapta a legtöbb kék zászló elismerést strandjai állapotáért

strand

Idén is Spanyolország kapta a legtöbb, 638 kék zászló elismerést természetes fürdőhelyeinek kiváló állapotáért – ismertette az eredményt a Környezetvédelmi Nevelési és Fogyasztóvédelmi Egyesület (Adeac).

Ebben az évben a tavalyinál 11-gyel több spanyol strandon látható majd a kitüntető jelzés, amelynek megszerzéséhez figyelembe veszik a víz minőségét, a part tisztaságát, megközelíthetőségét, akadálymentességét, továbbá a felszereltséget, és hogy van-e vízimentő, illetve egészségügyi szolgáltatás.

A világ 52 országa rendelkezik kék zászlós strandokkal. Az összehasonlításban Spanyolország 30 éve végez folyamatosan az élen. Idén Görögország és Törökország követik a sorban.

A feltételeknek megfelelő strandok közül a legtöbb, 159 a kelet-spanyolországi Valencia tartományban található, a Földközi-tenger partján, amelyet a dél-spanyolországi Andalúzia követ 156-tal. Harmadik helyen, 25 kék zászlós fürdőhellyel az észak-nyugaton fekvő Galicia végzett.

A díjazott spanyolországi partszakasz hossza összesen eléri az 515 kilométert.

Az elismerést 38 éve ítélik oda, hét strand azóta folyamatosan megfelel a követelményeknek, köztük például a playa Sant Joan Alicantéban, a playa La Fossa Calpéban vagy a playa Nord Gandíában.

A sportkikötők értékelésében Spanyolország a harmadik helyet szerezte meg Hollandia és Franciaország után 102 magas minősítésű hajóállomásával, amelyekből a legtöbb, 23 Katalóniában található.

Az Adeac arra is felhívta a figyelmet, hogy az Ibériai-félsziget két országa összesen 1187 kék zászlós strandot és kikötőt tudhat magáénak, amely a világszerte díjazott helyszínek 23 százalékát jelenti.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?