<p>Már hatezer emigráns koszovói állampolgár tért haza önként vagy kényszerből az Európai Unió országaiból az idén - idézte a szerb sajtó vasárnap Valon Krasniqit, a koszovói belügyminisztérium migrációért felelős illetékesét.</p>
Idén eddig 6 ezer koszovói tért haza az EU-ból
Valon Krasniqi kiemelte, a tavalyi évhez képest nőtt a Koszovóba visszatérők száma, 2014-ben ugyanis összesen 4600-an tértek haza.
A hatóságok a legtöbb koszovóit Németországból küldik haza, de Magyarországról, Svédországból és Svájcból is sok a hazatérő. Általában azokról a személyekről van szó, akik illegálisan jutottak be az Európai Unióba, és ott megpróbáltak menedékjogot kérni, az adott ország hatóságai azonban ezt elutasították.
Az Európai Unió országai február végén kezdték meg azoknak a koszovóiaknak a hazaszállítását, akiknek elutasították a menedékkérelmeit. Egy felmérés szerint a koszovói családok 47 százalékának van legalább egy olyan tagja, aki jelenleg is külföldön tartózkodik.
Koszovót ősz óta több tízezren hagyták el, hogy az Európai Unió országaiban - főleg Ausztriában és Németországban - próbáljanak szerencsét. A koszovóiak többsége illegálisan jutott az EU országaiba, ahol menedékért folyamodott, mivel azonban a legtöbb uniós állam biztonságos származási országnak tartja Koszovót, a kérelmeket elutasították.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.