Hűtőgépháború robbanhat ki Európában

Brüsszel. Háborúvá terebélyesedhet az amerikai hűtőgépgyártók által szított vita.

Brüsszel. Háborúvá terebélyesedhet az amerikai hűtőgépgyártók által szított vita. Ez azután robbant ki, hogy Brüsszel felmentette a vámkötelezettség alól a háromajtós koreai hűtőszekrényeket, arra hivatkozva, ez az intézkedés nem érinti hátrányosan az európai érdekeket, hiszen ilyen berendezéseket kontinensünkön nem gyártanak.

Az európai gyártók mégis panaszkodtak, hogy koreai termelők – főként az LG Electronics és a Daewoo – tágas, amerikai stílusú hűtőszekrényekkel árasztják el az uniós piacot, méghozzá meglehetősen olcsó áron. Az Európai Bizottság kénytelen volt vizsgálatot indítani az ügyben.

Peter Mandelsohn kereskedelmi biztos korábban arról beszélt, hogy Brüsszel 12,2 százalékos általános adót vetne ki a koreai hűtőszekrényekre, beleértve a háromajtós gépeket is. A biztos az utolsó pillanatban mégis úgy döntött, a háromajtós hűtőszekrények szállítóinak vámmentességet kínál, miután kiderült, hogy Európában egyetlen vállalat sem gyárt ilyeneket. A koreaiak közvetlen vetélytársa, az amerikai Whirlpool hibának tartja a vámmentességet biztosító döntést, és azzal vádolja Mandelsohnt, hogy a koreai ipari lobbi erőteljes nyomásának engedett, 180 fokos fordulatot végrehajtva.

A Financial Times minapi tájékoztatása szerint az Európai Bizottság hivatalosan kiállt Mandelsohn mellett. „Európában nem gyártanak ilyen háromajtós hűtőszekrényt, így elég nehéz lenne alátámasztani egy olyan állítást, miszerint az olcsó koreai hűtőszekrények hátrányosan érintik az európai iparágat” – idézett a lap egy uniós illetékest. „A Whirlpool az Egyesült Államokból hozza Európába a hűtőket, és gyakorlatilag kereskedelmi támogatást kér, amely előnyt jelentene számára a koreai konkurencia ellen folytatott piaci küzdelemben. A dömpingellenes intézkedések eszközei nem ilyen esetekre vannak fenntartva.”

A Whirlpool egyébként működtet gyárat Európában, ám a háromajtós gépeket az USA-ból hozza be az uniós piacra.

Az új lengyelországi gyárába 100 millió eurót befektetni tervező LG nemrég nyomást gyakorolt az Európai Bizottságra annak érdekében, hogy vámmentesítse a háromajtós hűtőgépeket. Az EB-nek címzett korábbi, júliusban keltezett levelében Konrad Szymanski lengyel euroképviselő aggodalmának adott hangot a dömpingellenes jogszabálynak a koreaiakkal szembeni „helytelen alkalmazása” kapcsán.

Vezető ipari körökből származó információk szerint a probléma várhatóan hűtőháborúvá terebélyesedik, hiszen a Whirlpool a „legmagasabb szintű” amerikai politikusokhoz fordult a kéréssel: lobbizzanak Brüsszelben a számukra hátrányos döntés újragondolásáért. (euractiv.hu)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?