Huszonöten az új Európai Bizottságban

Tagnap jóváhagyta az Európai Parlament az új Európai Bizottságot. Az alábbiakban megismerkedhetnek azokkal, akik az új európai kormány tagjai lesznek öt évig.

José Manuel BarrosoJosé Manuel Durao Barroso – portugál, a bizottság elnöke

A portugál miniszterelnöki széket brüsszeli irodára cserélő politikus 1980-tól politizál, a Szociáldemokrata Párt tagja, amely nevével ellentétben jobboldali. Korábban több minisztériumban volt államtitkár, de volt külügyminiszter is. Munkásságának eddigi gyümölcse két lakás Lisszabonban és még két ház vidéken.

Margot Elisabeth Wallström – svéd, elnökhelyettes, intézményi kapcsolatok

Wallström mostanáig környezetvédelmi biztos volt az Európai Bizottságban. A szociáldemokrata politikus 1979-től politizál. Hazájában három minisztériumot is vezetett. Sok mindent nem halmozott fel biztosi munkája mellett: három ingatlanját közösen birtokolja férjével.

Günter Verheugen – német, elnökhelyettes, vállalati és ipari ügyek

Verheugen volt az előző testületben a bővítési biztos. Liberálisként kezdte, majd belépett a szociáldemokrata pártba. Európai biztosi tevékenysége lőtt külügyi államminiszter volt. Vagyonbevallása szerint semmije sincs.

Jacques Barrot – francia, elnökhelyettes, közlekedés

Barrot a francia kormánypárt frakcióvezető tisztségét adta a biztosi posztért, és hazájában már volt munkaügyi miniszter is. Van egy lakása és az Arvene Developpement Holding nevű vállalkozásban vannak érdekeltségei.

Siim Kallas – észt, elnökhelyettes, közigazgatási reform, korrupcióellenes küzdelem

A volt észt miniszterelnök valószínűleg hitelesen tudja képviselni a korrupcióellenes küzdelmet, hiszen hiába volt kormányfő, bankelnök és külügyminiszter is hazájában, mindössze egyetlen lakás a teljes vagyona. Pedig már a hetvenes években is befolyásos ember volt, az Észt Szovjet Szocialista Köztársaság pénzügyminisztereként.

Franco Frattini – olasz, bel- és igazságügy

Mostanáig olasz külügyminiszter volt. Ő váltotta a sok vihart kavart Rocco Buttiglionét, aki miatt a Barroso-bizottságot nem akarta megszavazni az Európai Parlament. Az olasz téli sportok tótumfaktuma, ő koordinálja a torinói téli olimpiai játékok szervezését kormányszinten. Vagyonbevallása eléggé üresre sikeredett. Silvio Berlusconi miniszterelnök Forza Italiájának egyik oszlopos tagja.

Viviane Reding – luxemburgi, információs társadalom és média

Reding is a régi gárda Brüsszelben maradó tagja. Az előző ciklusban oktatási és sportügyekkel foglalkozott a bizottságban. Néhány tízezer eurós bankbetétje mellett egy lakása van még.

Sztavrosz Dimasz – görög, környezetvédelem

Dimasz több mint tízszer volt görög parlamenti képviselő, különböző miniszteri posztokat is szerzett már, de az előző négy évben ugyanott volt, ahol most is: az Európai Bizottságban. Eddig munkaügyekért és szociálpolitikáért volt felelős. Két autója és két háza van.

Joaquín Almunia – spanyol, gazdasági és pénzügyek

Almunia is maradt bizottsági tag. 2000-ben hiába jelölték miniszterelnöknek a spanyol szocialisták: akkor alulmaradt a választásokon. Látszik, hogy tartósan berendezkedett az EU-s munkára, mert már vett egy lakást Brüsszelben, megtartva madridi otthonát és szintén spanyolországi nyaralóját is.

Danuta Hübner – lengyel, regionális politika

A lengyel biztos májusi kinevezését megújította a varsói kormány. Korábban az ENSZ-től a lengyel elnöki palota tanácsadói dolgozószobájáig rengeteg helyen dolgozott már. Az egyik legfontosabb biztosi poszt az övé, az uniós támogatások fontos részét kell majd felügyelnie. Hübner egy fél varsói lakást tudott csak felmutatni vagyonbevallásában.

Joe Borg – máltai, halászat

Borg is a Brüsszelben maradók közé tartozik. Előtte négy évig hazája külügyminisztere volt. A rá bízott tengeri ügyek nem csak azért illenek hozzá, mert egy szigetről jött: érdekeltsége van a Földközi-tenger Biztosítónál.

Dalia Grybauskaité – litván, pénzügyi programok és költségvetés

A volt litván pénzügyminiszter szintén megtarthatja májusban kapott biztosi posztját. Az egyetemet Szentpétervárott végezte. Egyetlen tulajdona egy vilniusi lakás.

Janez Potočnik – szlovén, tudomány és kutatás

Potočnik is megtarthatja májusban szerzett biztosi posztját. A szlovén kormány EU-miniszteri posztját cserélte fel brüsszeli irodára. Egy Atena nevű szlovén cégben van résztulajdona. Ezenkívül van még egy fél háza Ljubljanában.

Ján Figeľ – szlovák, oktatás, kultúra

A volt szlovák főtárgyaló szintén megtarthatta májusban szerzett biztosságát. Korábban több cikluson keresztül volt képviselő a szlovák parlamentben. A kereszténydemokrata politikusnak van egy háza és egy nyaralója, egy lakása Pozsonyban és egy kisebb földbirtokkal is rendelkezik.

Markosz Kiprianu – ciprusi, egészségügy és fogyasztóvédelem

Ő is májusban kezdte a biztosságot. Azelőtt egy évig hazája pénzügyminisztere volt. Résztulajdonosa az APOEL Limasszol focicsapatnak. Limasszoli lakása mellett van egy tengerparti háza is.

Olli Rehn – finn, bővítés

Brüsszelbe érkezése előtt a finn miniszterelnök tanácsadója volt, de sok politikai tisztséget betöltött már, például a finn EU-csatlakozás évében rögtön EP-képviselő lett. Nyolc éve még a finn labdarúgó-szövetség elnöke is volt. Van egy fél lakása meg egy fél víkendháza.

Louis Michel – belga, fejlesztés és segélyezés

A belga nyelvész-politikus mostanáig a belga külügyminiszter volt. Részvények és ingatlanok mellett nagykereszteket gyűjt, lévén majdnem tíz kitüntetés birtokosa.

Kovács László – magyar, adózás és vámok

A magyar biztos is hazája külügyminiszteri posztját adta fel a brüsszeli biztosságért. Korábban az MSZP elnöke is volt. Második meghallgatásán (az elsőn energetikai biztosnak jelölték, de ott nem vált be) leginkább kommunista múltja miatt bírálták. EU-s vagyonbevallásában egy budapesti lakásról és érték nélkül feltüntetett banki megtakarításról szól.

Neelie Kroes – holland, versenypiac

Ő a jelöltek közül a legvitatottabb és legvagyonosabb személy. A holland biztos az utóbbi években sok-sok nagyvállalat felügyelőbizottságában dolgozott, a McDonald’s-tól a Volvóig. Csak részvényben majdnem 100 millió koronányi vagyona van, és két irodaházat is birtokol. Biztosi megbízatása előtt minden cégből kiszállt. Utoljára akkor vállalt politikai megbízatást, amikor a kilencvenes évek elején holland közlekedési miniszter volt.

Mariann Fischer Boel – dán, mezőgazdaság

Kroes mellett a dán biztossal volt a legtöbb gond. Az elmúlt négy évben dán mezőgazdasági miniszter volt. Néhány EP-képviselő szerint az a probléma, hogy két farmja és egy kis erdeje is van, és ezért elvben felvehetne mezőgazdasági EU-támogatást, miközben ő a terület biztosa is. Fischer Boel férje is mezőgazdasággal foglalkozik. Boelnek volt egy cukorgyárban is érdekeltsége, de túladott rajta, mert ezt már ő is összeférhetetlennek érezte.

Benita Ferrero-Waldner – osztrák, külkapcsolatok

A volt osztrák külügyminiszter a Néppárt tagja. A diplomata szenegáli nagykövetként kezdte karrierjét. Spanyol származású férjével van egy házuk Bécs, egy másik pedig Valencia mellett.

Charlie McCreevy – ír, belső piac és szolgáltatások

1997-től mostanáig ír pénzügyminiszter volt. Részese volt az úgynevezett ír gazdasági csodának. Azok közül, akik nyilatkoztak gyermekeikről, ő számolt be a legnagyobb családról: négy fia és három lánya van. Vladimír Špidla – cseh, foglalkoztatás, szociális ügyek, esélyegyenlőség

Špidla alig néhány hónappal ezelőtt volt kénytelen lemondani a cseh miniszterelnökségről. A szociáldemokrata politikus mentőövként kapta az európai bizottsági tagságot. Azon kevés biztosok egyike, aki nem tud angolul. Nincs számottevő vagyona.

Peter Mandelson – brit, piac

Tony Blair volt kampányfőnöke komoly diplomáciai kihívásokon van már túl: az északír ügyekért felelős miniszter volt abban az időben, amikor a polgárháborús térségben megindultak a béketárgyalások. Ő találta ki azt is, hogy Nagy-Britanniában legyen minimálbér. Mandelsonnak részben egy cége, egy háza és egy lakása van.

Andris Piebalgs – lett, energetika

Az új lett biztos vezette az első lett biztos, Sandra Kalniete brüszszeli hivatalát. Korábban külügyminiszter-helyettesként tevékenykedett. Előtte lett nagykövet volt az Európai Unió mellett, de volt már oktatási és pénzügyminiszter is. Vagyonnyilatkozata alapján nincs semmije. (mono, o-o, mti)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?