Húsz év után kegyelmet kapott egy nő, akit tévesen ítéltek el gyerekei meggyilkolásáért

Kathleen Folbigg

Ausztráliában húsz év után szabadon bocsátottak a börtönből egy asszonyt, akit négy gyereke meggyilkolása miatt ítéltek el, ám egy újabb vizsgálat alátámasztani látszik Kathleen Folbigg vallomását, mely szerint a gyerekek természetes úton haltak meg.

Az új vizsgálat szerint az 1989 és 1999 között meghalt gyerekek közül kettő szívleállást okozó, CALM2-G114R nevű genetikai rendellenesség miatt halt meg, a harmadik pedig egy neurogén eredetű rendellenesség miatt. A vizsgálat szerint ezek után legalábbis kétséges, hogy az asszony megölte volna negyedik gyermekét.

A 2003-ban elítélt Folbiggnak Új-Dél-Wales állam főügyésze, Michael Daley adott kegyelmet, bejelentésében pedig kiemelte, hogy a lépés azt mutatja, az ország igazságszolgáltatása jól működik.

Hozzátette: a történteket látva, képtelenség nem együttérezni Kathleen és Craig Folbigg-gal.

Kiemelte, hogy a feltétel nélküli kegyelem nyomán Folbigg azonnal szabadon távozhatott, az ítéletet azonban nem semmisítik meg.

Folbigg eredetileg 40 év börtönbüntetést kapott, melyet 2005-ben 30 évre csökkentettek. Így 2033-ban szabadult volna, kegyelmet pedig legkorábban 2028-ban kérhetett volna.

Az asszony végig tagadta bűnösségét.

Tavaly márciusban csaknem száz tudós – köztük két Nobel-díjas – levelet intézett az ausztrál hatóságokhoz, melyben Folbigg szabadon bocsátását kérték.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?