Hóviharra készül Isztambul, a helyi repülőtér ritkítja a járatokat

hóvihar

Hóviharra készül Isztambul, a Sabiha Gökcen nemzetközi repülőtér vasárnap ötödével ritkította az induló, illetve érkező járatok számát – közölte a Haber Türk helyi televízió.

A repülőtér honlapján már most 20 belföldi járat törlését tették közzé a heves hóesés miatt. A korlátozás érinti az észak-ciprusi és az egyes európai útvonalakat is, valamint kevesebb járatra lehet számítani hétfőn és kedden.

Ali Yerlikaya, Isztambul kormányzója visszavonásig betiltotta a motorkerékpárok és a robogók közlekedését a nagyvárosban.

A török meteorológiai hatóság heves hóesésre, záporra, viharra és jegesedésre figyelmeztetett vasárnap estétől. Riasztást az ország más térségeiben is kiadtak, így például heves hóesés várható az ország keleti felében is. A Fekete-tenger partján élőknek pedig esőre, havas esőre és viharokra kell számítaniuk. Az Égei-tenger térségében óránként 75 kilométeres sebességű széllökések várhatók.

Tavaly a heves hóesés miatt jelentős korlátozások voltak a légi közlekedésben Isztambul nemzetközi repülőterén.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?