Horvátország megvizsgálja a sorkatonai szolgálat újbóli bevezethetőségét

Andrej Plenkovic

A horvát kormány felkérte Ivan Anusic védelmi minisztert, hogy vizsgálja meg annak lehetőségét: milyen formában lehetne újra bevezetni a sorkatonai szolgálatot – jelentette be hétfőn Andrej Plenkovic miniszterelnök a Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) kormánypárt elnökségi ülését követően.

Felelősen kell cselekednünk, és nem téli álmot aludnunk akkor, amikor válsággócok vannak mindenütt – hangsúlyozta Plenkovic.

„Fel kell emelnünk a fejünket, és körülnézni, milyen világ veszi körül Horvátországot” – mondta, utalva Oroszország Ukrajna elleni agressziójára, az izraeli-palesztin konfliktusra és arra, hogy Koszovóban az újabb feszültségek majdnem háborút okoztak.

„Ha pedig arra gondolunk, hogy milyen veszélyt jelent az illegális migráció és a terrorizmus, akkor azt is láthatjuk, hogy a HDZ egy szót sulykol, és ez a biztonság” – mutatott rá.

Horvátországban 2008-ban törölték el a kötelező katonai szolgálatot.

A védelmi miniszter a katonai akadémián a hétvégi tisztavató után a sajtónak úgy nyilatkozott: hamarosan három javaslattal állnak elő a kötelező katonai szolgálat időtartamát illetően. Ezeket elküldik a miniszterelnöknek és az elnöknek véleményezésre, majd a miniszterelnökkel tovább egyeztetnek arról, milyen formában és mikor vezetnék be a sorkatonai szolgálatot. Csak azt követően kerülnek nyilvánosságra a tervek, hogy politikai határozat születik róla – tette hozzá a tárcavezető.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?