Horvát elnökválasztás - Milanovic és Grabar-Kitarovic jut be a második fordulóba

Horvát elnökválasztás

A szinte véglegesnek tekinthető hivatalos részeredmények fényében biztosnak mondható, hogy Zoran Milanovic volt horvát kormányfő, ellenzéki politikus, a Szociáldemokrata Párt (SDP) jelöltje nyerte meg a horvát elnökválasztás első fordulóját, és a második fordulóban Kolinda Grabar-Kitarovic hivatalban lévő államfővel, a jobbközép Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) jelöltjével méreti meg magát újra.

A horvát választási bizottság által 98,22 százalékos feldolgozottság alapján közzétett adatok szerint a vasárnap tartott első fordulóban Milanovic a voksok 29,52, míg Grabar-Kitarovic a szavazatok 26,72 százalékát szerezte meg.

Ők mérkőznek meg az elnökválasztás második fordulójában, amelyet január 5-én tartanak.

Ivan Anusic, Grabar-Kitarovic kampányfőnöke a sajtónak úgy nyilatkozott: az eredmények nem érték őket váratlanul. A különböző közvélemény-kutatások végül nagyon kis különbséget mutattak a HDZ és az SDP jelöltje között. Ugyanakkor a két jobboldali jelölt összesen a szavazatok több mint 50 százalékát tudhatja magáénak az első fordulóban, ami biztosan meghatározza majd a második forduló eredményét - mondta Anusic.

A harmadik helyen futott be a voksok 24,44 százalékával Miroslav Skoro független jelölt, népszerű horvát énekes és üzletember. Skoro Grabar-Kitarovichoz hasonlóan a jobboldali szavazatokra számított. A horvát énekes korábban a HDZ parlamenti képviselője volt, valamint Pécsett horvát főkonzul. A HDZ ezért nagyon rossz néven vette, hogy Skoro - akit több konzervatív és klerikális politikai és civil alakulat is támogatásáról biztosított - a párt hivatalos jelöltje ellen indult az elnökválasztáson.

Davor Bernardic, az SDP elnöke az eredményváró rendezvényen megköszönte a választópolgároknak, hogy elmentek szavazni.

"Ez Milanovicnak, az SDP-nek és partnereinek a győzelme" - mondta. Hozzátette: az állampolgárok fordulatot várnak, a második forduló pedig "harc lesz a szükséges változásokért, egy jobb Horvátországért".

Zoran Milanovic a második fordulóra utalva kijelentette: "Győzzön a jobbik, az pedig én vagyok."

Beszédében azt mondta: a következő két hétben harcolni fog azért, hogy mindenkit, aki Horvátország érdekeit előtérbe helyezi, rábeszéljen a választásokra.

"Megyünk a második fordulóra, de nem háborúba, a háborúknak vége van" - húzta alá.

Grabar-Kitarovic a nyilvánosság előtt megtartott beszédében úgy fogalmazott: "Ez tíz az egy ellen csata volt."

Hozzátette: Milanovictól eltérően neki egy erős ellenféllel is meg kellett küzdenie saját soraiban. Itt a másik jobboldali jelöltre, Miroslav Skoróra utalt az államfő. Azt mondta, most mindannyiuknak össze kell fognia, hogy a második fordulóban győzni tudjanak.

A választási bizottság adatai szerint az első fordulóban a szavazásra jogosultak 51,6 százaléka, mintegy 1 millió 835 ezer ember járult az urnákhoz.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?