Holnap kezdik az ellenőrzést Irakban

Bagdad. Bagdadba érkezett tegnap délután az ENSZ fegyverzetellenőreinek első csoportja, hogy négy évi szünet után folytassák Irak esetleges tömegpusztító fegyvereinek felderítését.

Bagdad. Bagdadba érkezett tegnap délután az ENSZ fegyverzetellenőreinek első csoportja, hogy négy évi szünet után folytassák Irak esetleges tömegpusztító fegyvereinek felderítését. A 17 fős misszió az ENSZ fegyverzetellenőrző bizottságának (UNMOVIC) 11, valamint a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (IAEA) 6 képviselőjéből áll. Küldetésük sikerétől függhet egy Irak elleni amerikai katonai akció beindítása, illetve lefújása. A csoport a tervek szerint holnap kezdi el az ellenőrzést. Utoljára 1998 decemberében jártak Irakban ENSZ-fegyverzetellenőrök. Nadzsi Szabri iraki külügyminiszter szerint az Irakkal szembeni kemény ENSZ-határozat igazi célja az, hogy alapot szolgáltasson egy Irak elleni támadás nemzetközi támogatásához. Mohamed el-Baradei, az IAEA igazgatója tegnap Kairóban leszögezte: ha a misszió pozitív jelentést készíthet, akkor az ellenőrzés a háború alternatívája lesz, nem pedig annak előhírnöke.

Az iraki kormány szólásszabadságot, többpártrendszert és sajtószabadságot garantáló új alkotmányt ígér. Az Iraki Nemzeti Szövetség nevű ellenzéki csoport egyik vezetője, Fadhil ar-Rubeja az AP-nek elmondta: november 11-e óta tartózkodik Bagdadban, miután az iraki kormány kapcsolatba lépett a szövetséggel, és politikai reformok irányába tett lépésekre tett ígéretet. E kicsi szövetség feltehetően az egyetlen emigráns csoport, amely válaszolt az iraki vezetés október 22-én közzétett, hazatérésre buzdító ajánlatára, amely közkegyelmet biztosított a másként gondolkodóknak.

Az USA kapcsolatba lépett Irakban lévő ellenzéki csoportokkal, és szabotázsakciók végrehajtására buzdította őket a Bagdad elleni esetleges háború előtt. Az amerikai Time magazin szerint Washington olyan emberekkel lépett érintkezésbe, akik „képesek a második világháborús ellenállók módjára elvágni a híradó és parancsnoki rendszereket” Irakban. A Time úgy értesült, hogy izraeliek is részt vesznek az amerikaiak oldalán olyan missziókban, amelyek Scud-rakéták feltételezett indítóállásainak felderítésére irányulnak az iraki sivatagban. Washington szeretné, ha Irán is együttműködne vele hasonló akciókban, de nem biztos abban, hogy hajlandó rá.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?