Hogyan küldjünk haza illegális bevándorlókat?

Brüsszel |

<p>Megállapodtak az uniós belügyminiszterek az illegális bevándorlók visszaküldésének szabályaiban – közölte tegnap az EU soros szlovén elnöksége a szakminiszterek Luxembourgban zajló tanácskozásáról. A kérdésről 2005 óta folyik egyeztetés az uniós országok, valamint az Európai Parlament között.</p>

Megállapodtak az uniós belügyminiszterek az illegális bevándorlók visszaküldésének szabályaiban – közölte tegnap az EU soros szlovén elnöksége a szakminiszterek Luxembourgban zajló tanácskozásáról. A kérdésről 2005 óta folyik egyeztetés az uniós országok, valamint az Európai Parlament között. Ez utóbbi testületnek ún. együttdöntési joga van, álláspontját tehát a tagállamok nem csupán meghallgatni, hanem figyelembe venni is kötelesek. Az EP az e hónap 16. és 19. között Strasbourgban tartandó ülésén szavazhat első olvasatban a kormányok képviselői által most jóváhagyott szövegről. Az irányelvtervezet szerint az illegális bevándorlónak lehetőséget kell adni arra, hogy záros határidőn belül vállalja az országból történő önkéntes távozást. Ha ezt nem teszi, fél évre őrizetbe vehető lenne; bizonyos esetekben az őrizet időtartamát legfeljebb másfél évre meg lehetne hosszabbítani. A kitoloncolás után maximum ötéves visszatérési tilalommal lenne sújtható az EU összes országában. Az Európai Bizottság becslései szerint az unió tagországaiban jelenleg mintegy 8 millió illegális bevándorló tartózkodik. A tavalyi év első felében több mint 200 ezret vettek őrizetbe, és 90 ezret toloncoltak ki.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?