Hitler beszédjegyzeteinek elárverezése ellen tiltakozik az Európai Zsidó Szövetség

Adolf Hitler
Berlin |

Adolf Hitler néhány kézzel írt beszédjegyzetének németországi elárverezése ellen tiltakozik az európai zsidó közösséget képviselő Európai Zsidó Szövetség.

A brüsszeli központú szervezet elnöke, Menachem Margolin rabbi szerint a kéziratok elárverezése különösen aggasztó annak fényében, hogy a közelmúltbeli adatok erősödő antiszemitizmusról árulkodnak Németországban, és a licit bátorítóan hathat a neonácikra.

A pénteki árverést meghirdető Hermann Historica aukciósház ügyvezető igazgatója, Bernhard Pacher szerint Hitler a Nemzetiszocialista Német Munkáspárthoz kötődő szervezetekhez intézett beszédeinél használta a szóban forgó jegyzeteket még a második világháború előtt. A kéziratokban utalások vannak Németország háborúra való felkészülésére és a "zsidó problémára".

A licit védelmében Pacher elmondta, hogy a dokumentumoknak múzeumokban vagy kutatók kezében a helyük.

Ha elpusztítjuk ezeket a dolgokat és nem kerülnek múzeumokba, hogy szakértők elemezzék őket, akkor a jobboldali náci apologétákra bízzuk az események értelmezését, akik azt fogják állítani, hogy Hitler soha nem mondott ilyen dolgokat

- tette hozzá Pacher.

A beszédjegyezetek kikiáltási árai 2500 euró és 7500 euró (910 ezer és 2,7 millió forint) között mozognak.

A Hermann Historicát korábban is érte már kritika a náci korszakhoz kötődő tárgyak elárverezéséért, ám a müncheni aukciósház állítja, jelentős erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy a tételeket ne neonácik vásárolják meg és a tárgyak általában múzeumokhoz, valamint kutatási intézményekhez kerülnek.

Négy évvel ezelőtt 275 ezer euróért árverezte el Hitler egyik egyenruháját, korábban pedig a náci vezető több személyes tárgya, köztük egy írógép is gazdára talált az aukcióin.

Tavaly egy libanoni származású svájci ingatlanmogul vásárolta meg az aukciósház egyik licitjén Hitler cilinderét, a Mein Kampf egy ezüstözött példányát és még néhány tárgyat, hogy megakadályozza azok rossz kezekbe kerülését, majd egy zsidó szervezetnek adományozta a tárgyakat.

Margolin csodának nevezte az üzletember tavalyi közbelépését, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy nem lehet mindig csodákra alapozni, és felszólította az aukciósházat, hogy vonja vissza a kifogásolt tételeket a pénteki árverésről.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?