Hihetetlen, mennyi bűnözőt tartóztattak le Európában gyermekkereskedelem miatt

gyermekkereskedelem

Gyerekkereskedelem alapos gyanújával több mint 130 embert tartóztattak le, és 60 további gyanúsítottat azonosítottak Európában – közölte az Európai Unió rendőrségi együttműködési szervezete (Europol) kedden.

A hágai székhelyű uniós szervezet tájékoztatása szerint az előállítások mellett a szerzett információk alapján több mint száz új nyomozást indítottak.

A június 6-tól 13-ig tartó, több európai ország részvételével szervezett, az európai határellenőrző ügynökség, a Frontex  által koordinált akció során a gyermekkereskedelem és az embercsempészet több mint 130 lehetséges áldozatát azonosították.

A közel 22 500 rendőr bevonásával végzett akció folyamán mintegy 13 500 ingatlant is átkutattak, közel 200 ezer járművet és egymillió embert ellenőriztek, valamint több mint százezer dokumentumot fésültek át. Az ellenőrzések eredményeként több mint 220 hamis, a gyerekkereskedelmet segítő okmányt foglaltak le. A hatóságok emellett több mint 11 130 kiskorút azonosítottak az emberkereskedelem és kizsákmányolás lehetséges áldozataiként.

A közleményben megjegyezték, hogy az érintett gyerekek szexuális kizsákmányolásnak vannak kitéve, erőszakos koldulásra vagy más típusú bűnelkövetésre, akár kábítószer-kereskedelemre kényszerítik őket. A gyermekeket emellett gyakran utasítják kényszermunkára, és nem ritka közöttük, akiket háztartások tartanak rabszolgaságsorban.

A gyermekkereskedelem felszámolását célzó műveletben Ausztria, Belgium, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Ciprus, az Egyesült Királyság, Észak-Macedónia, Görögország, Hollandia, Írország, Lengyelország, Liechtenstein, Litvánia, Magyarország, Montenegró, Németország, Portugália, Románia, Spanyolország, Svédország, Szerbia és Ukrajna vettek részt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?