Hídnak ütközött egy szállodahajó, két magyar matróz meghalt

Berlin |

<p>Hídnak ütközött vasárnapra virradóra Bajorországban a Duna-Rajna-Majna csatornán egy szállodahajó, a bajor rendőrség szóvivője szerint a balesetben két ember meghalt, és mindketten magyar állampolgárok voltak.</p>

Az áldozatok a hajó legénységéhez tartoztak, egyikük 33, a másik 49 éves volt. A német média híradásai szerint az ütközés következtében teljesen összeroncsolódott a hajóparancsnoki kabin, és a magyar matrózok a kabinroncsba szorulva haltak meg.

Az áldozatok pontos beosztása még nem ismert, de a hatóságok abból indulnak ki, hogy legalább egyikük felhatalmazással rendelkezett a hajó vezetésére, és mindketten a szolgálati beosztásnak megfelelően tartózkodnak a  hajóparancsnoki kabinban, amely teljesen összeroncsolódott, amikor a hajó hajnali fél kettő körül hídnak ütközött Erlangen Frauenaurach nevű városrészénél - mondta az MTI-nek Michael Petzold, a Közép-Frankföld (Mittelfranken) nevű bajorországi közigazgatási egység rendőrkapitányságnak szóvivője. 

Hozzátette, hogy az áldozatok személyazonosságának megállapítására irányuló eljárást vasárnap délelőtt befejezték, és kapcsolatba léptek a müncheni magyar főkonzulátussal.

Ezt megerősítette az MTI-nek Kovács Ferenc konzul, aki hangsúlyozta, hogy minden segítséget megadnak az eljárás folytatásához, szükség esetén akár a helyszínen is.

A baleset éjfél után másfél órával történt. A Budapestre tartó kirándulóhajó utasai ekkor már aludtak. A baleset oka egyelőre nem ismert.

A Budapestre tartó szállodahajón 181 utas és 49 fős legénység tartózkodott. Az utasok az ütközés után még négy órán át a hajó fedélzetén voltak, kimentésük reggel hatkor kezdődött. Mintegy kétszáz fős mentőcsoport vesz részt az evakuálásban.

BELECSAPÓDOTT A GÁTBA EGY KIRÁNDULÓHAJÓ VAJKÁNÁL

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?