Heves jégvihar tombolt Torontóban

Toronto |

<p>Heves vihar tombolt Torontó térségében, jégpáncéllal fedve be a legnagyobb kanadai várost, mintegy háromszázezer ember maradt áram nélkül - helyi idő szerint - vasárnap reggel óta. Az ónos eső miatt akadozik a közúti közlekedés, de a légi közlekedésben sem könnyebb a helyzet, mert a torontói Pearson nemzetközi repülőtéren háromszáz járatot töröltek.</p>

A fákra rátapadt ónos eső miatt városszerte leszakadtak az elektromos vezetékek, több mint kilencven helyen volt nagy mértékű áramkimaradás. A helyi szolgáltató a Twitter-üzenetében arra figyelmeztetett, hogy sokan karácsonyig áram nélkül maradhatnak.
   

Az ónos eső miatti riasztást Torontóban feloldották ugyan, de úgy tűnik, a java csak most következik. A Toronto Hydro elektromos szolgáltató arra számít, hogy heves széllökések lesznek, és újabb vonalakon szakad meg az áramellátás.

Rob Ford torontói polgármester a város története legsúlyosabb viharának nevezte a vasárnapit. Sajtóértekezletén ugyanakkor hangsúlyozta, hogy még nem hirdettek szükségállapotot, de ez a helyzet az elkövetkező 24 órában még változhat. Hozzátette, az elsőrendű feladat most az, hogy a város két kórházában helyreállítsák az áramellátást.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?