Hetvenöt millió dollárt fizet a Deutsche Bank Jeffrey Epstein áldozatainak

Jeffrey Epstein

A német Deutsche Bank AG összesen 75 millió amerikai dollár kártérítést fog fizetni azoknak a nőknek, akik azzal vádolták meg a pénzintézetet, hogy közreműködött Jeffrey Epstein amerikai üzletember szexkereskedelmi hálózatának közvetett támogatásában.

Mindez azt jelenti, hogy a bankkal szemben a manhattani szövetségi bíróságon indított csoportos keresetben szereplő követelésekről megállapodás született. Epstein vádlóinak ügyvédei szerdán késő este erősítették meg a hírt. Az ügyben még bírósági jóváhagyás szükséges.

A 2019 augusztusában börtöncellájában elhunyt Epstein szexuális szolgáltatásokra szakosodott, kiterjedt hálózatot működtetett. 2008-ban el is ítélték, miután beismerte, hogy szexuálisan bántalmazott egy 14 éves lányt. 2019-ben ismét őrizetbe vették szexuális bűncselekmények gyanújával. Emberkereskedelemmel és kiskorúak megrontásával vádolták. A közismert üzletember 2013 és 2018 között a Deutsche Bank ügyfele volt.

A Deutsche Bank szóvivője, Dylan Riddle nem volt hajlandó kommentálni az értesüléseket, de hivatkozott egy 2020-as nyilatkozatra, amelyben a bank elismerte, hiba volt Epsteint ügyfélükként kiszolgálni.

Azt is elmondta, hogy a Deutsche Bank azóta több mint 4 milliárd eurót fektetett be az ellenőrzések, az eljárás és a képzés megerősítésére, és több alkalmazottat állított a pénzügyi bűnüldözés szolgálatába.

David Boies, a felperesek egyik ügyvédje közleményében azt hangsúlyozta, hogy Epstein visszaélései nem történhettek volna meg sok befolyásos személy és intézmények együttműködése és támogatása nélkül. „Nagyra értékeljük a Deutsche Bank hajlandóságát arra, hogy szerepéért vállalja a felelősséget” – jelentette ki Boies.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?