Hét év után először látogatott japán miniszterelnök Kínába

japán-kínai csúcstalálkozó
Peking/Tokió |

Abe Sindzó csütörtökön háromnapos hivatalos látogatásra érkezett Pekingbe, ezzel hét év óta először érkezett japán miniszterelnök Kínába.

 

Abe csütörtökön Li Ko-csiang kínai miniszterelnökkel találkozott, majd a Peking Egyetemen megrendezett infrastruktúra-fejlesztési projektekről szóló fórumon vett részt.

Hszi Csin-ping kínai elnökkel pénteken tárgyal, előreláthatóan globális és regionális kérdésekről, a többi közt például Észak-Korea atommentesítéséről is szó esik majd.

Abe a megérkezése után a két ország közötti béke és barátsági szerződés megkötésének negyvenedik évfordulója alkalmából szervezett fogadáson hangsúlyozta: Japán és Kína nem csupán Ázsia, hanem az egész világ gazdasági fejlődésében nélkülözhetetlen szerepet játszik.

Megfigyelők szerint Abe látogatása erősítheti a két ország közti törékeny bizalmat, és új lehetőségeket teremthet az együttműködésük előtt. A japán miniszterelnököt nagy létszámú üzleti delegáció kísérte Pekingbe. Egyebek mellett devizacserére vonatkozó megállapodásra, az innováció és a szellemi tulajdon kapcsán kialakuló új párbeszédre és a hadseregek közti kommunikáció javítására lehet számítani. Várhatóan mintegy ötven egyetértési megállapodást írhatnak alá.

 

Az elmúlt évben Peking igyekezett szorosabbra fűzni a kapcsolatot Tokióval, mintegy ellensúlyozandó az Egyesült Államokkal kialakult kereskedelmi ellentétet. Japánt eközben az egyre növekvő kínai tengeri haderő aggasztja, ezért nyitott a gazdasági kapcsolat elmélyítésére, különösen, hogy Kína a legnagyobb kereskedelmi partnere. A tokiói vezetésnek azonban mindeközben ügyelnie kell arra is, hogy ne tegyen olyat, amivel kivívhatná legfontosabb biztonsági szövetségese, az Egyesült Államok nemtetszését. Japán ugyan osztja az amerikaiak aggodalmát Peking kereskedelmi gyakorlatát illetően, de a Trump elnök által alkalmazott vámtarifa-stratégia helyett a párbeszédet részesíti előnyben. Az Egyesült Államok egyébként Japánra is kivetett hasonló vámtarifákat, de jóval kisebb mértékben, mint Kínára.

Abe indulása előtt elmondta: látogatásával új szintre kívánja emelni a két ország közti kapcsolatokat. Azt is hozzátette: a szabad és méltányos kereskedelmi rendszer megerősítésének fontosságát fogja hangsúlyozni tárgyalásai során.

A két távol-keleti ország közti, történelmi és területi viszályok jellemezte viszony rendezése 2012-ben torpant meg, amikor Japán megvásárolt hármat a Kelet-kínai-tengeren található, lakatlan Szenkaku-szigetek közül - kínai nevén Tiaojü-szigetek -, melyeket Kína is magáénak vall. A Kyodo japán hírügynökség tudósításában kiemelte: Abe várhatóan nem fogja szóba hozni a szigetek ügyét, mert a baráti viszonyra kívánja helyezni a hangsúlyt.

Abe látogatásának előzménye Li Ko-csiang kínai miniszterelnök májusi japáni útja volt. Li 2013-as hivatalba lépése óta először járt hivatalos úton Japánban, és ekkor hívta meg japán kollégáját Pekingbe.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?