Héber és muzulmán ima a Vatikánban

MTI-ÖSSZEFOGLALÓVatikánváros. Tegnap lapzárta idején került sor a vatikáni kertekben a közel két órán át tartó békeimára, amelyet Ferenc pápa hirdetett meg, s amelyen Simon Peresz izraeli és Mahmúd Abbász palesztin elnök vett részt.

MTI-ÖSSZEFOGLALÓ

Vatikánváros. Tegnap lapzárta idején került sor a vatikáni kertekben a közel két órán át tartó békeimára, amelyet Ferenc pápa hirdetett meg, s amelyen Simon Peresz izraeli és Mahmúd Abbász palesztin elnök vett részt. Az izraeli és a palesztin elnök körülbelül 20–20 fős kísérettel érkezett. Ferenc pápa a szálláshelyén, a Szent Márta-házban fogadta őket. Innen I. Bartolomaiosz konstantinápolyi ökumenikus pátriárkával együtt mentek a vatikáni kertekbe, ahol elhangzott a szentföldi békéért mondott ima.

Az egymás után következő zsidó–keresztény–muzulmán békeimát ki-ki a maga nyelvén mondta el: először Simon Peresz héberül, Ferenc pápa és I. Bartolomaiosz olaszul és angolul, Mahmúd Abbász arabul. Az imádságot a pápa és a két elnök beszéde, majd kézfogása követte. Egy, a békét jelképező olajfát is elültettek a vatikáni kertekben, majd zárt ajtók mögötti megbeszélést tartottak.

„Nem hisszük azt, hogy pusztán ez az ima megteremti a békét. A találkozó célja, hogy rámutasson, más lélegzetvétellel is el lehet érni a békét” – fogalmazott Pierbattista Pizzaballa szentföldi ferences szerzetes, a békeima egyik szervezője. Hangsúlyozta, a békét nemcsak a politikai szalonokban, hanem a média és a közvélemény segítségével is meg lehet teremteni. „A béke Isten ajándéka, de szükség van elkötelezettségre is. Legyünk a béke emberei imában és tettekben” – üzente Ferenc pápa Twitter-fiókján, ahol nemzetközi imára való felszólítás indult a szentföldi békéért.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?