Hatvan eltűntje van a texasi robbanásnak

Washington |

<p>A texasi műtrágyagyárban történt robbanásnak már tizennégy halottja van, s rajtuk kívül hatvan eltűntet tartanak nyilván.</p>

 

Az eddigi hatósági tájékoztatókon 12 halottról és három eltűnt tűzoltóról volt szó.     John Cornyn texasi szenátor közölte pénteken, hogy neki a West település tűzoltóságának helyettes parancsnoka mondta azt, hogy 60 ember sorsáról még mindig nem tudni semmit, de fenntartásokkal kell kezelni ezt az adatot. Nem kizárt ugyanis, hogy az eltűntek közül egyesek az épületek romjai alatt rekedtek, de feltehetően vannak köztük olyanok is, akik kórházban vagy rokonaiknál vannak, vagy elhagyták a várost, vagyis - tette hozzá Cornyn - az eltűntek száma várhatóan csökkenni fog.    A szerda este bekövetkezett detonáció miatt több mint 200 ember szenvedett sérüléseket és épületek tucatjai dőltek össze, vagy rongálódtak meg. A szövetségi szeizmológiai szolgálat szerint a detonáció ereje egy, a Richter-skála szerint 2,1-es erősségű földrengéssel ért fel. A robbanás a hatóságok szerint feltehetően üzemi baleset volt, okai feltárására vizsgálat indult.    A Dallastól mintegy 130 kilométerre található, 2800 lakosú településen, a West Fertilizer Company műtrágyagyárában helyi idő szerint szerda este 6-kor tűz ütött ki. A robbanás akkor következett be, amikor a helyi önkéntes tűzoltók már mintegy két órája próbálkoztak a lángok elfojtásával. A cég egy 2011-es biztonsági terve szerint a létesítmény sem automatikus tűzvédelmi rendszerrel, sem tűzfalakkal nem rendelkezett.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?