Hatszáz menekült ostromolta meg a határkerítést Melillánál

Melilla |

<p>Több mint hatszáz afrikai menekült ostromolta meg kedden a Melilla észak-afrikai spanyol enklávé és Marokkó közötti határt, egy nappal azután, hogy marokkói vezetők bejelentették: lebontják az Európába tartó illegális bevándorlók sátortáborait.</p>

A spanyol belügyminiszter bejelentette, hogy visszaszorították a kerítésnél tülekedők többségét, de harmincöt embernek sikerült átjutnia a határon. Többen megsérültek, öten orvosi ellátásra szorultak.    A marokkói belügyminisztérium hétfőn jelentette be, hogy lebontják hegyekben lévő táborokat, ahol több ezer illegális bevándorló vár arra, hogy bejuthasson Melillába vagy a másik észak-afrikai spanyol enklávéba, Ceutába.    Spanyol adatok szerint tavaly 65 alkalommal ostromolták meg a enklávé kerítését. Több mint 16 ezren próbáltak meg átjutni a határon, és kétezren sikerrel is jártak. Hasonló a helyzet a másik észak-afrikai spanyol területen, Ceutában is. Hivatalos források szerint a menekültek ostromai során kialakult dulakodásokban tavaly száznál több rendőr megsebesült.    Emberi jogi szervezetek és az Európa Tanács azzal vádolja Spanyolországot, hogy gyakran erőszakos módon igyekszik megakadályozni a menekültek területére lépését, anélkül, hogy alkalmuk lenne menekültügyi kérelmet benyújtani, amihez az európai egyezmények értelmében joguk van.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?