Hatékony bűnmegelőzés

Szirák. A terrorizmus elleni fellépés jogi eszközeiről, a pártfogói felügyeleti rendszer működtetéséről és az igazságügyben dolgozó szakértők helyzetéről tárgyaltak a visegrádi négyek igazságügy-miniszterei a Nógrád megyei Szirákon megtartott konferencián.

Szirák. A terrorizmus elleni fellépés jogi eszközeiről, a pártfogói felügyeleti rendszer működtetéséről és az igazságügyben dolgozó szakértők helyzetéről tárgyaltak a visegrádi négyek igazságügy-miniszterei a Nógrád megyei Szirákon megtartott konferencián. Megállapodtak abban, hogy jövő évi szlovákiai találkozójukon a bírósági rendszerek átalakításával, benne az eljárások idejének lerövidítésével, valamint a korrupció elleni harccal foglalkoznak majd.

Daniel Lipšic szlovák, Grzegorz Kurczuk lengyel, Pavel Rychetský cseh és Bárándy Péter magyar igazságügy-miniszter a háromnapos tanácskozás eredményeit tegnap sajtótájékoztatón foglalta össze. Bárándy elmondta: egyetértettek abban, hogy a terrorizmus elleni küzdelem egyik legfőbb eszköze a fellépés a terrorizmust körülölelő bűncselekmények, így a kábítószer- és fegyverkereskedelem, valamint a pénzmosás ellen. A hatékony bűnmegelőzés egyik alappillérének nevezte a pártfogói felügyelet rendszerét. Szerinte abban lesz jelentős szerepük a pártfogóknak mind a négy országban, hogy a hatóság elé tárják a terhelt személyi körülményeit, s ezáltal megalapozottabb és igazságosabb ítéletek meghozatalát teszik lehetővé.

Megoldandó kérdés mind a négy országban, hogy megbízható normák alapján történjen a szakértővé minősítés. Nyitott kérdés még, hogy ez kizárólag állami feladat legyen-e, és kialakuljon-e a szakértői kamarák rendszere, illetve ki fizesse a szakértői díjakat. Daniel Lipšic, a jövő évi találkozónak helyet adó Szlovákia minisztere ismertette: a szakértői tárgyalások témája lesz a jogsegélynyújtás és a szervezett bűnözés területét érintő kihallgatási technika.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?