Határnyitás ,89 - Köhler a kontinens egységéhez vezető utat, Fischer az események történelmi jelentőségét hangsúlyozta

Budapest |

<p>Köszönetét fejezte ki Magyarország 1989-ben tanúsított bátorságáért, az NDK-s állampolgárok kiengedéséért Horst Köhler német államfő szombaton Budapesten, hangsúlyozva, hogy saját országuk újraegyesítésére úgy tekintettek, mint amely utat nyitott a kontinens egységének megteremtéséhez.</p>

A határnyitás 20. évfordulója alkalmából tartott emlékülésen Heinz Fischer osztrák államfő azt mondta, egész Európa számára történelmi jelentősége van az 1989-es esztendőnek, és Magyarország különleges szerepet játszott az eseményekben

A magyar szolidaritás felejthetetlen marad, mondta 1989 decemberében Helmut Kohl akkori német kancellár, amikor köszönetét fejezte ki az NDK-s állampolgárok kiengedéséért, ezért a bátorságért most újra elismerését szeretné kifejezni - közölte Horst Köhler német államfő a parlamenti emlékülésen.
    Húsz éve a magyarok okosan, belülről gyengítették meg a hatalom bástyáit, és erőfeszítéseiket megkoronázta az a pillanat, amikor 1989. június 27-én Horn Gyula magyar és Alois Mock osztrák külügyminiszter átvágta a határzárat - mondta a Németországi Szövetségi Köztársaság elnöke. Hangsúlyozta, a felelősséget a döntésért Németh Miklós akkori miniszterelnök viselte, és ezért neki külön is köszönetet mond.
    Emlékeztetett: annak idején szinte lehetetlennek tűnt, hogy a Németországot és Európát kettéosztó, az embereket egymástól elválasztó vasfüggönyt sikerül felszámolni, A tankok újból és újból eltiporták a szabadságvágyat, de a szabadság szelleme töretlen maradt, a szabadságvágy új és új kifejeződési formákat keresett - mondta, felidézve egyebek mellett a csehszlovákiai Charta 77 és a lengyelországi Szolidaritás tevékenységét.
    Kiemelte: Németország a német újraegyesítésére úgy tekintett, mint Európa újraegyesítésének részére, ezért természetesnek tartotta, hogy a maga eszközeivel segítse az Európai Unió keleti bővítését.
    Az integráció folyamatát a jelenlegi világgazdasági válság visszavetette, felfedte az unió, a tagországok hibáit, a "kényelmi megoldásokat". Egyúttal bebizonyította, milyen értékes az összehangolt cselekvés. A válság próbára teszi a közösségi szellemet - mutatott rá, de hozzátette, ezt az unió ki fogja állni.
    "Büszkék lehetünk az európai modellre, amely teljesítőképességet a szociális kiegyenlítéssel köti össze" - jelentette ki. Ugyanakkor feltette a kérdést: vajon tudatában vagyunk-e az unió erejének, ellenállunk-e annak a kísértésnek, hogy Európát tegyük meg bűnbakká olyan problémákért, amelyeket saját magunknak kellene megoldani? Az alacsony részvétel a júniusi európai parlamenti választásokon azt mutatta, hogy az EU "messze nem elegendően mozgatja a polgárait", az európai politikai nyilvánosság még gyerekcipőben jár, az egyes tagállamok politikája és a közösségi erőfeszítések nem érnek hatásosan egymásba. Sok helyen kell még építkezni, javítani a munkát az európaiak javára. Ezt a feladatot vállalni kell, ez az egész kontinens érdekét szolgálja. Ezzel az erőfeszítéssel tartozunk saját magunknak és az elnyomás ellenfelei és áldozatai emlékének is, annak a nagy szabadságmozgalomnak, amely húsz éve Európában új utat nyitott, új közös horizontot tárt fel - jelentette ki a német szövetségi elnök.
    Heinz Fischer osztrák államfő az emlékülésen arról beszélt, hogy egész Európa számára történelmi jelentősége van az 1989-es esztendőnek, Magyarország pedig különleges szerepet játszott az eseményekben. Bár a vasfüggöny lebontásának voltak előzményei, és az 1989-es változások nem "derült égből villámcsapásként" érkeztek, csak a határokon átlépő szabadságvágy és a megváltozott nemzetközi keretfeltételek tették lehetővé, hogy a diktatúrák dominóként dőljenek le - mondta az osztrák szövetségi elnök.
    Az akkori történések tanulságaként az emelte ki, hogy egyetlen diktatúra sem érezheti magát tartósan biztonságban, és ennek - mutatott rá - reményt kell adnia azoknak is, akik a világ legkülönbözőbb részein még elnyomástól szenvednek.
    Mint mondta, Európa feladata, hogy 1989 szellemében támogassa a demokrácia, az emberi jogok, a jogállamiság és a tolerancia érvényre juttatását. Ezzel összefüggésben külön is hangsúlyozta, hogy az iráni népnek joga van hangja hallatásához és a tisztességes választásokhoz.
    Úgy fogalmazott, hogy a kommunizmus összeomlásával azok a határok, amelyek évtizedekig "vasszilárdságúnak" számítottak, szinte egy éjszaka alatt ledőltek.
    Heinz Fischer köszönetet mondott a magyaroknak, akik 1956-ban áldozatkészségről, 1989-ben pedig bátorságról és határozottságról tettek tanúbizonyságot azzal, hogy abban a "korai stádiumban" nagy kockázatot vállalva megnyitották a határokat.
    A közös európai jövőről szólva azt a kívánságát fejezte ki, hogy Európa valamennyi államában továbbfejlődjön a készség a párbeszédre, a képesség egymás meghallgatására, arra, hogy a politikai ellentéteket bizalomépítéssel hidalják át és tiszteljék mások véleményét.
    Ezek az elvek fontosak, ha azt akarjuk hogy az 1989-ben kiharcolt demokrácia egész Európában jól és békésen tovább fejlődjön, és ne terjedhessen a kételkedés a demokráciában. Különösen a nagy gazdasági válság idején van szükség a "terhelhető demokráciára", ami egyúttal 1989 örökségének is nevezhető - mondta az Osztrák Köztársaság szövetségi elnöke.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?