Hat évtized után történt újra halálos cápatámadás Sydneyben

Csaknem 60 év után történt újra halálos cápatámadás az ausztráliai Sydney partjainál.

Szemtanúk szerint egy körülbelül négy és fél méteres fehér cápa tépett szét egy fürdőzőt Little Bay előváros strandjánál szerda délután.

Médiajelentések szerint szemtanúk "emberi maradványokat és sok vért" láttak a tengerben a támadás helyszínén. A hatóságok csak annyit közöltek, hogy az áldozat "katasztrofális sérüléseket szenvedett".

Sydney partjainál 1963 óta ez volt az első halálos cápatámadás - írta a Sydney Morning Herald.

A médiabeszámolók szerint a hangos sikításra felfigyelő szemtanúk azt látták, hogy egy tengeri ragadozó "függőlegesen" támad rá egy, a lehűlés ellen védő úszóruhát viselő emberre.

"Egy kiáltást hallottunk, megfordultunk, olyan volt, mintha egy autó csapódott volna a vízbe, egy nagy csobbanást hallottunk, majd a cápa marcangolni kezdte a testet, minden csupa vér volt" - mondta egy szemtanú a Nine helyi tévécsatornának.

A kiérkező mentők már semmit sem tudtak tenni, a strandot lezárták. Az áldozat kilétét nem közölték.

Új-Dél-Wales állam kormánya dollármilliókat költött olyan technológiákra, amelyekkel megelőzhetők a cápatámadások, így védőhálót feszítettek ki a vízben 51 fürdőhely körül, drónokat, továbbá olyan cápalehallgató állomásokat helyeztek üzembe, amelyek műholdak segítségével figyelik a ragadozókat, és vészjelzést küldenek, ha fehér cápát észlelnek.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?