Három jelölt visszavonva

Kassa. A kerületi választási bizottság véglegesítette a jelöltek listáját. Köteles László, a bizottság elnöke elmondta, egy kassai képviselőjelöltet töröltek a listáról, mivel állandó lakhelye nem abban a kerületben volt, amelyben jelölték.

Kassa. A kerületi választási bizottság véglegesítette a jelöltek listáját. Köteles László, a bizottság elnöke elmondta, egy kassai képviselőjelöltet töröltek a listáról, mivel állandó lakhelye nem abban a kerületben volt, amelyben jelölték. További két fő jelölése amiatt vált kérdésessé, mert nevük egyszerre két párt listáján is szerepelt. A bizottság előző ülésén törölték őket a listáról, ám az érintettek bírósághoz fordultak, és sikerült bebizonyítaniuk, hogy az egyik párt listáján szereplő aláírásaik nem valódiak. ĺgy mindketten a Szlovákiai Roma Koalíció Pártjának színeiben indulnak. A KDH–ANO–DS koalíció a Tőketerebesi járásban három fő jelölését indoklás nélkül visszavonta. Ján Kmeť, Anna Kleščinská és Miroslav Repovský szerepel a szavazólapokon, ám a javukra leadott szavazatokat nem veszik figyelembe. (juk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?