Egy lerombolt mecset az iraki Moszulban
Három évi dzsihadista uralom után először miséztek egy moszuli templomban
![mecset](/sites/default/files/styles/image_16_10_w400/public/lead_image/Mideast_Year_of_Change_29240-56d4efd570fc44ada487ffe453ca1f07.jpg.webp?itok=pltGBjXo)
Karácsony alkalmából ismét misét mutattak be az iraki Moszul Szent Pál templomában vasárnap, 2013 óta első ízben azóta, hogy idén júliusban, kilenc hónapos véres harcok nyomán, a várost felszabadították az Iszlám Állam dzsihadista terrorszervezet uralma alól.
A háború nyomait magán viselő épületben Louis Sako káldeus patriárka arra szólította fel híveinek tucatjait, hogy imádkozzanak a békéért és a stabilitásért Irakban és a világban.
A templom harcokban keletkezett sérüléseit fenyőkkel, gyertyákkal takarták el, míg az ablakok üvegeit fehér szövettel pótolták. A keresztény hívők soraiban muzulmánok is voltak, de jelen voltak a helyi hatóságok és a katonai intézmények képviselői is.
Az épülethez jelentős számú biztonsági erőt vezényeltek, páncélozott és katonai járművekkel megerősítve, de így volt ez az észak-iraki város más vallási szenthelyein is.
Egy keresztény hívő, Farkád Malko, azt mondta, hogy ez a mise a keresztény élet újraindulása szempontjából fontos Moszulban, Irak második legnagyobb városában és a régióban, ahol jelentős lélekszámú keresztény kisebbség él.
A térségbeli keresztények jelentős része 2014 nyarán elmenekült a dzsihadisták elől, akik Irak és Szíria területén megalakították kalifátusukat, amelynek az iraki Moszul volt a fővárosa.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.