Harminchárom embert mentettek ki a Dunában rekedt vízibuszból

Budapest |

<p>Harminchárom embert mentettek ki a tűzoltók éjszaka a Dunában rekedt városnéző vízi buszból Budapesten; senki nem sérült meg - tájékoztatta a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője szerdán az MTI-t.</p>

Kisdi Máté elmondta: a kétéltű vízi jármű a Lánchíd lábánál, a Dunában irányíthatatlanná vált, ezért azonnal riasztották a Szent Flórián Tűzoltóhajót.

A vízibuszon harmincegy utas, valamint kéttagú személyzet tartózkodott, valamennyiüket sérülés nélkül sikerült kimenteni - mondta a szóvivő.

Sági János, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság Szent Flórián tűzoltóhajójának kapitánya az MTI-nek azt mondta, a kormányozhatatlan jármű a Lánchíd lábánál magatehetetlenül sodródott a vízben. Hozzátette, miután a hajó legénységét és az utasokat a partra szállították, a tűzoltóhajó részt vett a vízi jármű kikötésében is.

A kapitány elmondta azt is, hogy az utasok kimentése előtt néhány órával a Szabadság-hídhoz riasztották őket, mert a hídra felmászott egy férfi, aki azzal fenyegetőzött, hogy leugrik. A Szent Flórián Tűzoltóhajó a híd alatt készenlétben állt arra az esetre, ha a férfi végrehajtja tettét, és a hajón szolgálatot teljesítő különleges egység azonnal kimenthesse a vízből.

A fiatalembert végül a tűzoltók beszélték le szándékáról, és saját magától lemászott a hídról.

Kisdi Máté, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője megjegyezte, hogy tűzoltóhajójuknak az idén már több esetben kellett működésképtelenné vált járművet kimenteniük a Dunából, egyszer egy uszálytűz oltásában is segédkeztek. A Szent Flórián Tűzoltóhajó az idén öt vízbe esett ember kereséséhez is segítséget nyújtott.

Tavaly a gyakorlatok mellett harmincegy bevetésre vezényelték a vízi járművet; négy alkalommal vízbe gurult autót kellett megkeresniük, illetve kilenc, a Dunában eltűnt ember utáni kutatásban segítettek.

Mint Kisdi Máté megjegyezte, a tűzoltóhajó két vízágyújával a Margit híd fa állványzatának kigyulladásakor is segítséget nyújtott, de riasztották már környezeti károk elhárításához is, például amikor olajszennyeződést kellett körülhatárolnia a Dunán.

A Szent Flórián Tűzoltóhajó Újpest magasságában állomásozik a nap 24 órájában, a laktanyákban tartózkodó tűzoltójárművekhez hasonlóan, riasztás esetén két percen belül ki kell futnia.

Sági János elmondta, működési területük a Duna fővárosi szakasza, de szükség esetén a folyó teljes magyarországi szakaszára is riaszthatják őket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?