Harmadfokú árvízvédelmi készültség van érvényben a Sajón

arviz sajo

A Sajó és a Tarna teljes magyarországi szakaszán a legmagasabb, harmadfokú árvízvédelmi készültség van érvényben, kitelepítésre azonban sehol sincs szükség – közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője csütörtökön, az MTI megkeresésére.

Siklós Gabriella elmondta: országszerte jelenleg  510 kilométeren van árvízvédelmi készültség a folyókon. Ebből valamivel több mint 200 kilométeren rendelték el eddig a legmagasabb szintet jelentő, harmadfokú készültséget.

Jelezte: a Sajó és Tarna teljes magyarországi szakaszán harmadfokban védekeznek. Ez 24 órás, megerősített figyelőszolgálatot jelent, ugyanakkor lakosságvédelmi intézkedésre nincs szükség. A levonuló árhullám csütörtök reggelre mindkét folyón tetőzött, ám a vízgyűjtőkön lehullott, illetve érkező csapadék miatt még várható újabb vízszintemelkedés. Ennek mértéke azonban nagyban függ attól, hogy hó, vagy eső formájában érkezik-e az utánpótlás – tette hozzá a szóvivő.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?