Harakiri a parlament előtt

Tokió |

<p>A szamurájok rituális öngyilkosságát, a harakirit utánozva hasba szúrta magát egy japán férfi hétfőn a tokiói parlament épülete előtt.</p>

E tettével akarta kikövetelni a képviselőktől, hogy látogassanak el a japán háborús bűnösöknek is emléket állító Jaszukuni-szentélyhez - jelentette a rendőrség és a média.

A férfi életben maradt, kórházba szállították.

A Jiji japán hírügynökség jelentése szerint a harakirit elkövető 39 éves férfi egy szélsőjobboldali, nacionalista mozgalom tagja. A rendőrség később megerősítette ezt az értesülést és közölte, hogy az illetőnél találtak egy "figyelmeztető levelet, amely a parlamenti képviselőknek szól".

Az egyik japán televízió képein látszott a helyszínen az illető véres ruhája és 20 centiméteres pengehosszúságú késének tokja.

A nacionalista mozgalmak tagjai rendszeresen követelik a kormány tagjaitól és Akihito császártól is, hogy látogassanak el a Tokióban lévő szentélyhez, amely 2,5 millió japán katonának állít emléket, köztük azonban 14 olyannak is, akit a szövetségesek a II. világháború után háborús bűnökért halálra ítéltek.

Két volt kormányfő, Koidzumi Dzsunicsiro és Abe Sindzo augusztus 15-én, Japán II. világháborús vereségének 64. évfordulóján meglátogatta az emlékhelyet, Aszo Taro hivatalban lévő miniszterelnök azonban nem. Koidzumi 2001 és 2006 közötti hivatali ideje alatt is többször elzarándokolt a Jaszukuni-szentélyhez, amivel kiváltotta a háború végéig japán gyarmati uralomtól szenvedő Kína és Dél-Korea tiltakozását.

Japánban augusztus végén tartanak parlamenti választásokat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?