Harácsoló brüsszeli képviselők

Eddig mintegy 81 millió koronás kárt okoztak azok az EP-képviselők, akik úgy veszik fel napidíjukat, hogy nem jelennek meg a bizottsági vagy plenáris ülésen – állítja egy osztrák EP-képviselő, aki három évi megfigyelés után libbenti fel a leplet társai harácsolásáról, kapzsiságáról.

Három év alatt több mint 7200-szor fordult elő, hogy az EP-képviselők a bizottsági vagy plenáris ülésen való megjelenés nélkül vették föl a napidíjat. A kár mintegy 1,9 millió euró (81 millió Sk) – állítja Hans-Peter Martin osztrák képviselő, aki 2001 óta kíséri figyelemmel társai ilyen irányú tevékenységét. A képviselő a Bild német bulvárlapnak nyilatkozott – a médium cikksorozatot készített a harácsoló képviselők eseteiről.

Tudni kell: minden EP-kép-viselőnek, aki megjelenik az üléseken 262 euró napidíjjal jutalmazzák fáradozásait, s ehhez elég, ha aláírják a központi jelenléti ívet. Martin 2001. február 1-je óta dokumentálja a képviselők visszaélési technikáit, melyből három fő csoportot állított össze. Az első, hogy a reggel 7 és 22 óra között kifüggesztett regiszter aláírása után egyes képviselők azonnal vonatra és repülőre szállnak. Mások este, az utolsó pillanatban aláírnak, majd ezt reggel megismételve kétnapi napidíjjal gazdagabban utazhatnak haza. A „péntekisták” annak ellenére, hogy csütörtökön már véget érnek a hivatalos események még egy éjszakát – természetesen közpénzen – Brüsszelben töltenek, hogy a hét ötödik napjáért is megkapják a 262 eurót. E szokás elterjedtségét jól jelzi, hogy a 102 német képviselőből, aki ebben a periódusban Brüsszelben és Strassburgban dolgozott, Martin 57-t ért kisebb-nagyobb elszámolási turpisságokon.

A visszaélésnek az uniós és parlamenti szabályok is kedveznek. Az egyik kimondja: az EP-képviselőit akkor is megilleti a „jelenlét” fejében kifizetett napidíj, ha valami okból elmarad a bizottsági vagy frakcióülés. Friss példa március elejéről, az EP szocialista frakciójából: a meghirdetett ülést törölték, a kijelölt levezető elnök, Hans-Peter Martin bekérte a jelenléti ívet, hogy a táskájába tegye. Ekkor odaugrott hozzá a terembe éppen belépő Willi Görlach német képviselő, kirántotta az ívet kollégája kezéből, és gyorsan rákanyarította a nevét. A mutatvány 262 eurót ért a német SPD képviselőjének.

A Bild honlapján megjelent cikkben Martin további információkat ad a visszaélésekről. Mint beszámolt róla, a szocialista frakció Berlinben tartotta volna ülését 2001 májusában, ám az ülést lemondták – ennek ellenére 78 képviselő felvette napidíját, ami 19 000 euróba került az előfizetőknek. Idén már két hasonló fantomülése volt a szocialistáknak – teszi hozzá Martin.

Brüsszeli pletykák szerint szép számmal vannak olyan EP-képviselők, akik maguk helyett „strómanokat” küldenek a napidíjat fölvenni. Erre enged következtetni Roger Vanhaeren EP-köztisztviselő megjegyzése, amely szerint „kérdések merülnek fel az irodában fölvett egyes aláírások és az érintett képviselők hiteles aláírásmintája közötti eltérés kapcsán.”

Az EP-képviselők tavaly óta taxipénzre is igényt tarthatnak, jóllehet a parlament saját sofőrszolgálattal rendelkezik, és az esetleges taxiköltséget a napidíjból „illene” fedezni – panaszkodott a Stern tudósítójának Michiel van Hulten. A holland képviselő szerint a taxipénz bevezetése révén tovább nőtt a „profithajhász” küldöttek nettó jövedelme. Az utóbbin felül mindegyikük havi 3700 euró költségátalányban részesül, amelyet irodájuk bérlésére, telefonköltségre, irodaszerekre fordíthatnak. A fenti összegből azonban sokan 900 eurót átutalnak saját nyugdíjalapjukba, amelyet egyébként szintén az EP fizet helyettük – „minden jogalap nélkül”, mint a számvevőszék rámutatott.

A legjobb bulit azonban az utazási költségek jelentik. Van Hulten becslése szerint egy német EP-képviselő akár évi 28 500 euró pluszjövedelemre is szert tehet. A rejtély nyitja: a képviselők a drága, módosítható időpontú repülőjegy árát fizettetik ki maguknak akkor is, ha a „fapados” társaságok valamelyikének járatával utaznak. Emellett még távolsági átalánydíjat is kasszíroznak; ennek összege elérheti a heti 558 eurót.

A rendszer, amelyet eredetileg a szegényebb dél-európai képviselők felkarolására találtak ki, Willy Rothley német képviselő szerint is megkérdőjelezhető. Hasonló megállapításra jutott az Európai Bíróság is. A honatyák ennek dacára csak egy feltétellel voltak hajlandók a reformra: ha ennek fejében egységesen havi 9053 euróra emelik a képviselői illetményt. (Jelenleg egy spanyol képviselő 3000, egy német 7009, egy olasz pedig 11 000 eurós fizetést kap.) A terv tavaly megbukott Berlin ellenállásán. Mint hírlik, néhány német EP-képviselő új költségtérítési rendszert akar kidolgozni, amely állítólag becsületesebb a mostaninál.

A képviselők kapzsiságáról nem először lebben fel a fátyol Németországban. Az MTI úgy értesült: a belga ügyészség vizsgálatot indított Hans-Martin Tillack, a Stern magazin brüsszeli tudósítója ellen, aki az utóbbi hónapokban több írásában tollhegyre tűzte az EP berkeliben elharapózott harácsolást. A távirati iroda szerint a rendőrség alaposan meghurcolta a leleplező riportert. (MTI, MNO, ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?