Hamász: Intenzív csapást mért Gázára az izraeli hadsereg

isra k

Intenzív tüzérségi csapást mért a Gázai övezet északi részére péntek este az izraeli hadsereg.

Az október 7-én kitört háború kezdete óta nem volt példa ilyen hevességű "levegőből, szárazföldről és tengerről" intézett csapásra a palesztin térséget uraló iszlamista Hamász szerint, amely "mészárlás előkészítésével" vádolta Izraelt.

Az izraeli csapások helyi idő szerint este hét órakor kezdődtek és még egy órával később sem értek véget. A Kan közszolgálati rádió szintén a háború kezdete óta legnagyobb izraeli csapásokról számolt be a Gázai övezet ellen.

 Az izraeli hadsereg időközben közölte, hogy a szárazföldi erők és a légierő fokozzák műveleteiket a Gázai övezetben.

„Az utóbbi pár napban végrehajtott támadásokon felül, a szárazföldi erők ma este kiterjesztik műveleteiket” – közölte Daniel Hagari, az izraeli hadsereg szóvivője pénteken.

A Hamász terrorszervezet katonai szárnya tudatta, hogy válaszul rakétákat lőttek ki Izraelre. „Rakéták sorozatait indítottuk a megszállt területek (Izrael) felé, válaszul a civilek elleni mészárlásra” – közölte az al-Kasszám Brigádok Telegram-oldalán.

Az izraeli sajtó szerint a szélsőségesek rakétáikat Tel-Aviv, Izrael központi része és Ciszjordánia megszállás alatt álló északi része ellen indították. Az AFP francia hírügynökség helyszínen lévő újságírói hangos robbanásokat hallottak a ciszjordániai Rámalláh térségéből.

Az iszlamista terrorszervezet arról is beszámolt, hogy a Gázai övezetben leállt a távközlési és internet-szolgáltatás. Ez utóbbit az internetes forgalmat figyelő Netblocks is megerősítette, ahogy nem sokkal később a Dzsavvál palesztin távközlési vállalat is a mobiltelefon-szolgáltatás és internet leállásáról számolt be a heves bombázás következtében.

A Gázai övezetet uraló Hamász fegyveresei október 7-én meglepetésszerű támadást indítottak Izrael ellen, betörtek az ország déli részébe, több mint 1400 embert meggyilkoltak, további mintegy háromezret megsebesítettek, valamint mintegy 230 embert elraboltak és túszként tartanak fogva. A gázai egészségügyi hatóságok szerint az izraeli válaszcsapásokban azóta már több mint 7300 ember halt meg a Gázai övezetben, a sebesültek száma pedig 19 ezerhez közelít.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?