Hamáček elismerte, hogy bejelentett moszkvai útja figyelemelterelés volt

Jan Hamáček

Jan Hamáček cseh kormányfőhelyettes, belügyminiszter és megbízott külügyminiszter beismerte, szerdán bejelentett moszkvai útja csak arra szolgált, hogy elterelje a figyelmet a Prágában dolgozó orosz diplomaták kiutasításának előkészítéséről.

„Előre tudtam, hogy nem megyek Moszkvába, hogy az útból lesz semmi. Egyeztetett akcióról volt szó” – mondta a miniszter a Deník N című internetes hírportálnak.

„Tekintettel a művelet kiterjedt és egyedülálló jellegére, még a NATO és az Európai Unió keretein belül is, szükséges volt annak diszkrét megvalósítása. Ebben az én bejelentett moszkvai utam is szerepet játszott” – írta Hamáček a Twitteren vasárnap este megjelent bejegyzésében. Hozzátette: érthető okok miatt a részletekről nem tájékoztathat, de a biztonsági szolgálatokat ellenőrző parlamenti szervek előtt kész erről felvilágosítást adni.

A cseh kormány szombaton 18 orosz diplomatát utasított ki Csehországból, akik Prága szerint az orosz titkosszolgálatoknak dolgoznak. A csehek szerint erős a gyanú, hogy az orosz titkosszolgálatoknak közük van a dél-morvaországi Vrbětice lőszerraktárában 2014 októberében és decemberében bekövetkezett robbanásokhoz.

Hamáček szerdán jelentette be, hogy április 19-én, hétfőn Moszkvába repül, ahol a Szputnyik V vakcina beszerzéséről fog tárgyalni. Hamáceket ezért nyílt bírálatok érték, egyebek között Andrej Babiš kormányfő részéről. A kormányfőhelyettes azután szombaton közölte, hogy lemondta moszkvai látogatását, mert részt kell vennie a hétfői kormányülésen. Mindezeket követően jelentette be Babiš és Hamáček közösen, hogy orosz diplomatákat utasítanak ki Csehországból.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?