Halálra késelt egy tanítónőt egy szülő

Párizs |

<p>Halálra késelt pénteken egy tanítónőt az egyik tanuló anyja a gyerekek szeme láttára a délnyugat-franciaországi Albi városában - közölte a helyi ügyész.</p>

Francois Hollande francia államfő közleményében "gyalázatos tragédiának" nevezte a történteket, szolidaritásáról biztosította a tanítónő hozzátartozóit, s arra utasította az illetékes állami szerveket, hogy azonnal gondoskodjanak a gyilkosság szemtanúiról, a gyermekekről és az iskolai dolgozóiról.    "Reggel az egyik anyuka késsel érkezett (az iskolába) és a gyerekek előtt megkéselt egy 34 éves tanítónőt, egyelőre ismeretlen okokból" - mondta Claude Derens ügyész. "Amikor én a helyszínre érkeztem, éppen újraéleszteni próbálták. Megállt a szíve az osztályteremben" - tette hozzá.    A 47 éves szülőt a helyszínen őrizetbe vették.    A tragédia Albiban, az Edouard-Herriot általános iskolában történt, ahova 284 gyermek jár. A szülőnek, aki egy konyhakéssel a kezében kísérte be a 8 éves lányát a tanterembe, már volt dolga korábban a rendőrséggel. Az egyetlen szúrással végrehajtott támadásban a tanítónő súlyosan megsérült, és 11 óra körül belehalt a sérüléseibe. A gyanúsított megpróbált elmenekülni a helyszínről, de a rendőrök elfogták és őrizetbe vették.    Benoit Hamon oktatási miniszter megszakította hivatalos programját és azonnal a helyszínre indult, hogy "kifejezze együttérzését a tanítónő hozzátartozóinak és hogy támogatásáról biztosítsa őket" - közölte a minisztérium szóvivője. A tárcavezetőt "mélyen megrendítette a bűncselekmény, amely gyászba borítja a tanév végét. A tragédia is megerősíti, hogy fel kell venni a harcot az iskolai erőszakkal szemben, védeni kell az intézményeket, a tanárokat és a diákokat" - tette hozzá.    Egy 2012-ben közzétett felmérés szerint az iskolai dolgozók 35,8 százalékát sértegették már, 17 százalékukat megfenyegették és 14 százalékukat zaklatták a szülők, 3,6 százalékukat pedig meg is ütötték. Ez azt jelenti, hogy a 2012-2013-as tanévben az általános iskolai dolgozók közel felét érte verbális vagy fizikai támadás a szülők részéről - derül ki egy tanulmányból, amelyet áprilisban tette közzé a Le Parisien című fővárosi napilap. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?