Halálos áldozatot követelt a szélvihar Lengyelországban

időjárás szél

A viharos szél miatt csütörtök reggelre több mint 320 ezer háztartás maradt áram nélkül Lengyelországban – olvasható a lengyel kormány biztonsági központjának (RCB) honlapján. Az ítéletidőnek újabb jelentések szerint három halálos áldozata van.

Az ország nyugati vajdaságaiban szerdától a legmagasabb, harmadfokú meteorológiai riasztás van érvényben az orkánszerű szél miatt, amelynek lökései elérik az óránkénti 120 kilométeres sebességet.

Szerda éjféltől csütörtök 11 óráig a tűzoltóságot országszerte 6253 alkalommal riasztották, leggyakrabban a nyugat-lengyelországi régiókban. A tűzoltók kidőlt fákat, letört faágakat távolítottak el. Mintegy 500 épület megrongálódott.

A nyugat-lengyelországi Lubusi vajdaságban fa dőlt egy közlekedő személygépkocsira, amelynek 70 éves sofőrje a helyszínen életét veszítette – közölte a helyi tűzoltóság a PAP hírügynökséggel.

Krakkóban az egyik lakótelep építkezésén a vihar 30 méter magas darut döntött le, a balesetben két munkás meghalt, ketten megsérültek. A vihar letépte egy szupermarket tetejét is.

Ötven házat rongált meg forgószél két, egymáshoz közeli nyugat-lengyelországi községben, Dobrzycában és Sosnicában. A helyi tűzoltóparancsnok komoly károkról – letépett fatetőkről, lerombolt vagy megrongált házfalakról, kivert ablakkeretekről számolt be. A helyzetet a járási válságstáb kezeli.

Erős szél fúj a Tátrában is, a helyi hatóságok hóviharról számoltak be. A hegyi mentőszolgálat (TOPR) harmadfokú lavinariasztást adott ki az ötfokú skálán.

A LOT lengyel állami légitársaság szóvivője, Krzysztof Moczulski arról tájékoztatta a sajtót, hogy a nyugat-lengyelországi Bydgoszczból és a dél-lengyelországi Krakkóból Varsóba tartó két hajnali járatot az erős szél miatt Budapestre irányították át. A Liszt Ferenc repülőtéren a LOT gépei feltöltötték az üzemanyag-tartalékaikat, és mivel közben javultak a varsói időjárási viszonyok, elindultak a lengyel fővárosba.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?