Legalább egy ember meghalt, és négyen megsebesültek hétfőn a guatemalai tüntetések közben, ahol a tömeg a hatalom rendezett átadását követelte – számolt be egy segélyszervezet munkatársa.
Halálos áldozata is van a kormányellenes tüntetéseknek Guatemalában
Guatemalában augusztusban tartottak választásokat, ahol balközép Bernardo Arévalo elsöprő győzelmet aratott, de ezt követően a főügyészi hivatal felfüggesztette a megválasztott elnök pártját, a Mag Mozgalmat (Movimiento Semilla), és razziákat hajtott végre a választási hatóságok épületeiben.
Október eleje óta naponta tízezrek vonulnak az utcára, és a főügyészi hivatal vezetőjének és több magas rangú tisztségviselőjének lemondását követelik, amiért megpróbálták aláásni Arévalo választási győzelmét.
Hétfőn mintegy 50 felfegyverzett ember megpróbált feloszlatni egy tüntetést a nyugat-guatemalai Malacatán városában, ahol a kormány közleménye szerint 11 embert őrizetbe vettek a zavargásban játszott szerepük miatt. A fegyveresek kilétéről nem közöltek információt a hatóságok.
„A tüntetőket megtámadta egy fegyveres csoport. Négy sérültet láttunk el, egy személy pedig meghalt a helyszínen, mindenkire fegyverrel támadtak" – számolt be Diego Calderón, aki egy helyi segélyszervezet munkatársa.
„Követeljük, hogy a hatóságok szavatolják a békésen tüntetők biztonságát" – írta a megválasztott elnök az X közösségi oldalon.
Arévalo már október elején kijelentette, hogy országának kormánya erőszakkal lép fel a tüntetések ellen, és szándékosan kelt feszültséget, mert ez ürügyként szolgálhat rendkívüli jogrend kihirdetésére. A megválasztott elnök leszögezte, hogy mindenképpen elfoglalja tisztségét január 14-én.
Az Amerikai Államok Szervezete (OAS) közleményében törvénytelennek nevezte a bírósági döntést, amely felfüggesztette Arévalo pártját, és az ügyben felszólalt António Guterres ENSZ-főtitkár is, óva intve bármilyen, az elnökválasztás eredményének aláásására tett kísérlettől.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.