Halál vár a terroristára

Washington. Bűnösnek vallotta magát a bíróság előtt Zacarias Moussaoui, az egyetlen személy, aki ellen az Egyesült Államokban hivatalosan vádat emeltek a 2001. szeptember 11-i Amerika-ellenes terrormerényletekkel összefüggésben. Az amerikai kormányzat halálbüntetés kiszabását kéri.

A marokkói szülőktől származó, francia állampolgárságú Moussaoui a Washington közelében fekvő Alexandria bíróságán kijelentette: egy széles körű összeesküvésben vett részt, amelynek célja azt volt, hogy eltérített repülőgépeket tömegpusztító fegyvert gyanánt vessenek be az Egyesült Államokban. Azt mondta, őt személyesen Oszama bin Laden, az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet vezetője választotta ki amerikai célpontot megtámadó öngyilkos merénylőnek. „Egy (Boeing) 747-es irányítására képeztek ki, hogy adott esetben egy ilyen gépet neki vezessek a Fehér Háznak” – mondta a férfi, aki bűnösnek vallotta magát az al-Kaida tagjaival való konspirálásban. Leszögezte azonban, a közel háromezer ember életét követelő, 2001. szeptember 11-i merényletekhez nincs köze, ő a tervezett terrorakciók második hullámában vett volna részt.

A 36 esztendős vádlott előzőleg a bírónak határozott igennel válaszolt arra a kérdésére, bűnösnek vallja-e magát az ellene felhozott hat vádpontban. A bíró, aki mind a hat vádpontot külön-külön ismertette, és külön-külön megkérdezte, elismeri-e bűnösségét, elfogadta Moussaoui beismerő vallomását. A hat vádpont közül négy esetében – összeesküvés terrormerényletekre, repülőgép eltérítésére, repülőgép megsemmisítésére, tömegpusztító fegyverek bevetésére – halálbüntetés is kiszabható. Röviddel a vallomás elhangzása után Alberto Gonzales amerikai igazságügyi miniszter közölte, a kormányzat halálbüntetés kiszabását kéri Moussaouira. A vádlott, aki a múlt héten még szintén halálbüntetés kiszabását kérte magára, időközben megváltoztatta véleményét.

Moussaouit okmányainak hiányossága miatt még a terrortámadások előtt három héttel őrizetbe vették az egyesült államokbeli Minnesota államban, ahol pilótaképzőbe járt. Az amerikai hatóságok később azt gyanították, hogy ő lett volna a huszadik gépeltérítő, de őrizetbe vétele miatt nem csatlakozhatott a New York-i és washingtoni terrortámadást elkövető társaihoz. Moussaoui az utóbbi közel négy év alatt gyakran kiszámíthatatlannak és következetlennek mutatkozott, többször is megváltoztatta vallomását. Viselkedése számos kérdést vetett fel mentális egészségét illetően a hosszú és bonyolult eljárási folyamatban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?