Haitiban már a fővárosban is fertőz a kolera

Port-au-Prince |

<p>Átterjedt a kolerajárvány Haitiban a fővárosra, Port-au-Prince-re is, fenyegetve a közel 3 milliós lakosságot, amelynek csaknem a fele egészségtelen sátortáborokban él a január 12-i földrengés óta.</p>

Az egészségügyi hatóságok helyi idő szerint hétfői közlése szerint a vizsgálatok megerősítették, hogy a kórral megfertőződött egy hároméves kisfiú, aki már több mint egy éve nem hagyta el szüleivel a várost, és nem érintkezett senkivel az északi Artibonite megyéből, ahonnan az országban eddig ismert 8138 esetből több mint 6400-at jelentettek.
Több mint száz további koleragyanús esetet is vizsgálnak a fővárosban, túlnyomórészt az egyre bővülő Cité Soleil nyomornegyedben. Országosan a járványnak már legkevesebb 544 halálos áldozata van - közölte Gabriel Timothee, a közegészségügyi minisztérium főigazgatója. Mint mondta, a Port-au-Prince-ben koleragyanúval kórházban kezeltek közül sokan nemrég érkeztek az Artibonite-völgyből.
Október végi megjelenése óta a betegség Haiti tíz megyéjének felére terjedt ki. Több mint 200 ember van kórházban koleragyanúval a nyugati megyében, amely a fővárost is magában foglalja, de a mostani az első megerősített eset a főváros határain belül. Az országban korábban még sohasem jegyeztek föl kolerát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?