Hadzic elfogása - pénteken adhatják ki Hágának

Belgrád |

<p>Péntek délután adhatják ki a szerb hatóságok Goran Hadzic volt horvátországi szerb vezetőt az őt háborús bűncselekményekkel vádoló hágai Nemzetközi Törvényszéknek - közölte a volt politikus védőügyvédje.</p>

Toma Fila csütörtökön Belgrádban újságíróknak elmondta: védence írásban nyilatkozott arról, hogy lemond a fellebbezés lehetőségéről. "Ebben a pillanatban is mehetne (Hágába), de úgy állapodtunk meg, hogy előbb találkozik a családjával" - tette hozzá.
Az ügyvéd elmondta azt is, hogy Hadzicot csütörtökön felkereste fia, lánya és nővére a háborús bűnök ügyében ítélkező szerbiai különleges törvényszék belgrádi fogdájában, ahol szerdai elfogása óta őrzik. Péntek reggel pedig az a nő keresheti fel, akivel bújkálása alatt élt együtt, és aki gyermeket is szült neki.
Goran Hadzic a horvátországi szerbek bábállamának, a Krajinai Szerb Köztársaságnak az elnöke is volt. A volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnök ügyében ítélkező hágai Nemzetközi Törvényszéken 2004 nyarán készült el a vádirat ellene, amelyben háborús és emberiesség elleni bűntettekkel vádolják. 2004. július 13-án délután néhány órával az után menekült el újvidéki lakásából, hogy Hágában kiadták ellene az elfogatóparancsot. A hágai törvényszék szerint Hadzic felelős azért, hogy a jugoszláv néphadsereg (JNA) és szerb szabadcsapatok a mai Horvátország keleti részén a horvát függetlenségi háborúban (1991-1995) megöltek több száz embert - horvát hadifoglyokat -, több ezer embert elűztek, táborokba zártak, megkínoztak, bántalmaztak, kifosztottak.
Hadzicot szerdán fogták el a vajdasági Fruska Gora hegységben.
A szerb hatóságok azt gyanítják, hogy Hadzic a rejtőzködését támogató hálózat segítségével tudta eddig elkerülni a letartóztatást, s egy ideig Oroszországban bujkálhatott.
Boris Tadic szerb elnök közölte, a hatóságok a szerb katonai hírszerzés és a polgári titkosszolgálatok segítségével próbálják kideríteni azoknak a kilétét, akik segítettek abban, hogy a feltételezett háborús bűnösök egy ideig elkerülhessék az igazságszolgáltatást.
Egy neve elhallgatását kérő szerb titkosszolgálati tiszt elmondta, a szerb titkosszolgálatokat már nagyrészt megtisztították azoktól a fontosabb ügynököktől, akik a szintén háborús bűnökkel vádolt Slobodan Milosevic néhai szerb és jugoszláv elnök rendszeréhez kötődtek, de ők fenntartották régi hálózataikat és kapcsolataikat. "Tudni szeretnénk például, ki a felelős azért, hogy a (hágai) szökevényeket személyi és úti okmányokkal látták el" - tette hozzá.
A tiszt elmondta azt is, hogy Hadzic támogatói valószínűleg olyan emberekből álltak, akik részt vettek a 90-es évek sötét ügyleteiben, amikor Szerbia a nemzetközi közösség számkivetettje volt. A hálózat gerincét Hadzic üzletfelei, a milosevici titkosszolgálatnak a délszláv háborúk idején szolgáló tagjai és alvilági figurák alkották, az ideológiának vajmi kevés szerep jutott - fűzte hozzá.
A tiszt megjegyezte: Hadzic pere érdekesnek ígérkezik, mert ha beszélni kezd, sok ember börtönben találhatja magát.
Jóllehet Hadzic a háborús idők kevésbé jelentős szerb vezetői közé tartozott, nagy érdeklődés mutatkozik személye iránt, mivel Ratko Mladic egykori boszniai szerb hadseregparancsnok májusi elfogása óta ő volt a Hága által körözött utolsó feltételezett délszláv háborús bűnös.
A Blic című szerb napilap csütörtökön arról írt, hogy Hadzic rejtőzködését sokkal szakszerűbben szervezték meg, mint Mladicét.
A Politika című napilap arról cikkezett, hogy Hadzic korábban Oroszországba és Fehéroroszországba utazott, s röviddel elfogása előtt érkezett vissza Szerbiába, hogy pénzt vegyen fel támogatóitól további rejtőzködéséhez. A lap értesülése szerint a szerb hatóságok a múlt év legvégéig úgy tudták, hogy Hadzic Oroszországba szökött, ahol álnéven élt, megnősült, sőt gyermeke is született. Oroszországi nyomát 2009-ben elvesztették, később arról értesültek, hogy Fehéroroszországba költözött át, ahol végképp nyoma veszett. A szerb hatóságok a múlt év végén értékes, eladásra szánt festményt találtak Hadzic egyik közeli barátjának lakásán. Szerintük a jelek arra mutattak, hogy Hadzic pénzhiányban szenved.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?