Gyurcsányék többséget remélnek a bankmentő csomaghoz

Budapest |

<p>Várhatóan meglesz a parlamenti többsége az úgynevezett bankmentő csomagnak. A parlament hétfőn szavaz a "pénzügyi közvetítő rendszer stabilitásának erősítéséről" szóló törvényjavaslathoz benyújtott módosító indítványokról, amelyek jelentősen enyhítenék a kormány eredeti javaslatának kemény feltételeit.</p>

A kormány által támogatott javaslatokat között csak szocialista indítványok vannak, ám azok igyekeztek figyelembe venni az SZDSZ és a Fidesz hasonló célú javaslatait is - mondta Kékesi Tibor, a költségvetési bizottság szocialista tagja az MTI-nek vasárnap. Az MSZP-s politikus kiemelte: az MDF nem nyújtott be módosító indítványokat, és nem fogalmazott meg aggályokat sem a javaslat kapcsán.

A törvényjavaslat elfogadásához a többséget vélhetően meg tudja szerezni az MSZP - szögezte le a szocialista politikus, hozzátéve, hogy egyhangú támogatásra nem számít, mivel a Fidesz valószínűleg nem voksol majd igennel. A kormány a Nemzetközi Valutalap (IMF), az Európai Unió és a Világbankkal kötött megállapodás részeként készítette el bankok számára az állami garanciavállalást és tőkejuttatást tartalmazó törvényjavaslatot.

Bár az IMF-megállapodásba bekerült egy olyan kifejezés, amely szerint a bankrendszer egésze szempontjából jelentős bankok részesülhetnek a stabilizációs csomag adta lehetőségekből, a benyújtott javaslat nem tiltotta semmilyen hazai székhelyű hitelintézet részvételét ebben a strukturált támogatási rendszerben - emelte ki Kékesi. Hozzátette: a hazai piacon tevékenykedő pénzintézetek közül egyedül a fióktelepek vannak kizárva a törvény hatálya alól.

Az ellenzéki kritikák szerint nagyon szigorúra sikerült a tőkejuttatáshoz és garanciavállaláshoz kapcsolódó állami belépési és a kilépési feltétel is - mondta a szocialista politikus. Kiemelte, a módosító indítványok könnyítenék a kilépési és nehezítenék a belépési feltételeket. A parlament december 15-i ülésén lesz a bankmentő csomag zárószavazása. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?