Gyurcsány Irakba megy

Budapest. „Fontos politikai gesztus a miniszterelnök részéről, hogy decemberben látogatást tesz Irakban, bár rövidesen hazatérnek onnan a magyar szállítókontingens katonái” – mondta Juhász Ferenc honvédelmi miniszter tegnap egy televíziós műsorban.

Budapest. „Fontos politikai gesztus a miniszterelnök részéről, hogy decemberben látogatást tesz Irakban, bár rövidesen hazatérnek onnan a magyar szállítókontingens katonái” – mondta Juhász Ferenc honvédelmi miniszter tegnap egy televíziós műsorban. Ismertetése szerint Gyurcsány Ferenc várhatóan 10–12 órát tölt Irakban, és a tervek szerint a magyar katonákon kívül találkozik az amerikai parancsnokkal, az iraki kormány képviselőivel, valamint a lengyel hadosztályparancsnokkal is. Juhász kitért arra, a szállítókontingens katonái több turnusban érkeznek majd haza Irakból, a főerők várhatóan már itthon töltik a szilvesztert. Az egyhónapos felmondási idő lejártával december 16-ig látnak el szállítási feladatot a magyar katonák, utána kezdhetnek el csomagolni. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?