Gyújtogatás történt pénteken egy melbourne-i zsinagógában, a tűzben egy ember megsérült, és jelentős anyagi kár keletkezett – közölték a hatóságok. Az ausztrál rendőrség két gyanúsítottat köröz az ügyben.
Gyújtogatás történt egy zsinagógában, két gyanúsítottat keresnek
Az eset Victoria állam székhelyének déli részén, a Ripponlea kerületben található, holokauszt-túlélők által az 1960-as években felépített Adass Israel zsinagógában történt.
A rendőrség közlése szerint a gyanúsítottak maszkot viseltek.
Anthony Albanese miniszterelnök elítélte a támadást, és kijelentette, hogy Ausztráliában nincs helye az antiszemitizmusnak.
„Ez az erőszak, a megfélemlítés és a rombolás egy imahelyen felháborító. A támadás emberéleteket sodort veszélybe, és egyértelműen a közösségben való félelemkeltés volt a célja” – hangoztatta.
Victoria állam rendőrsége az közölte, hogy egy hívő, aki a tett idején a zsinagógában volt reggeli imán, látott két embert, akik vélhetően gyúlékony folyadékot öntöttek szét az épületben, mielőtt meggyújtották azt. „Úgy gondoljuk, hogy ez szándékos gyújtogatás volt. A motivációt egyelőre nem ismerjük” - mondta Chris Murray nyomozó újságíróknak.
Benjamin Klein, az Adass Israel zsinagóga igazgatótanácsának tagja az ABC helyi műsorszolgáltatónak arról számolt be, hogy a zsinagógában tartózkodó néhány ember a tűz fellobbanása után kirohant a hátsó ajtón. Egyikük égési sérüléseket szenvedett.
A tűzhöz több tucatnyi tűzoltóegység vonult ki. Tévéfelvételeken lehetett látni, amint a gyülekezet tagjai mentik az épületből a Tóra-tekercseket és az imakendőket.
Ausztráliában megnőtt az antiszemita incidensek száma azóta, hogy Izrael a Hamász szélsőséges palesztin csoport 2023. október 7-i terrortámadását a Gázai övezet elleni támadással torolta meg. A nagyobb ausztrál városokban az elmúlt évben több tucatnyi palesztinpárti tüntetés volt. A zsidó közösség szerint a kormány nem tett meg minden tőle telhetőt az antiszemitizmus növekedése ellen.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.