Gyermekpornográfia miatt letartóztattak egy budapesti férfit

Gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt tartóztattak le egy budapesti férfit, aki éveken keresztül készített kiskorú rokonairól szexuális jellegű felvételeket, azokat a darkwebre is feltöltötte – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) csütörtökön a police.hu-n.

Azt írták, nemzetközi jelzés érkezett arról hogy egy magyar felhasználó gyermekek szexuális kizsákmányolását ábrázoló felvételeket osztott meg a darkweben, egy pedofil fórumon. A kibernyomozók elemezték a képsorokat, majd rövid idő alatt eljutottak ahhoz a férfihoz, aki a gyanú szerint azokat testvére 7 éves gyermekéről készítette.

Kiderült, hogy a férfi másik két kiskorú családtagjáról is készített hasonló tartalmú felvételeket. Ezeket évekig gyűjtögette és feltehetően többször osztotta meg a darkweben – ismertette a rendőrség.  

A 32 éves férfi lakásában a rendőrök számítástechnikai eszközöket és adathordozókat foglaltak le, amelyeken több ezer, kisgyermekekről készített szexuális jellegű felvételt találtak. A nyomozók azt is vizsgálják, hogy ezek hogyan kerülhettek a férfihoz, illetve hogy azokat ki és mikor töltötte fel a darkwebre – tették hozzá.

A budapesti gyanúsítottat március 5-én otthonában elfogták, majd előállítását követően gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt hallgatták ki, őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását, amit időközben az illetékes bíróság elrendelt.

A nyomozó hatóság az esetről értesítette a gyámhatóságot, de a kiskorú sértettek családjaikból történő kiemelésére nem volt szükség, szüleiknél biztonságban vannak - olvasható a közleményben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?