Gyerekek maradványait találták meg árverésen vásárolt bőröndökben

Jönnek az okosbőröndök

Két általános iskolás korú kisgyermek maradványait azonosították azokban a bőröndökben, amelyeket egy aucklandi raktárárverésen megszerzett tárgyak között talált múlt héten a licitálást megnyerő család – közölte kedden az új-zélandi rendőrség.

A maradványok feltehetően már hosszú évek óta lehettek a raktárban. Az áldozatok életkorát öt és tíz év közöttire becsülték a szakértők.

A két gyermek maradványait két azonos nagyságú bőröndben találták meg.

A bűnügyben nyomozó Tofilau Faamanuia Vaaelua elmondta: az ügy felderítését nehezíti, hogy a gyermekek halála és maradványaik megtalálása között hosszú idő telt el.

Az aukció révén a bőröndöket megvásárló család nem hozható kapcsolatba a bűnténnyel - fűzte hozzá a nyomozó.

Az új-zélandi rendőrség az Interpolt is bevonta az ügy felderítésébe. A hatóságok átvizsgálják a raktár tartalmát, amelyből kiderülhet, hogy kik voltak az áldozatok.

Vaaelua azt is elmondta, hogy DNS-vizsgálattal már komoly előrelépést tettek az áldozatok azonosításában, és mindent elkövetnek a gyerekek haláláért felelős személy vagy személyek megtalálásáért.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?