Gyászlapokat is küldött a csecsemőgyilkos nővér az áldozatok szüleinek

lucy letby

Lucy Letbyt hét csecsemő meggyilkolásáért ítélték el. A koraszülött babák ereibe levegőt fecskendezett.

Augusztusban ítélték el Lucy Letbyt, aki az Angliában található chesteri kórház újszülött osztályán dolgozott. A nővér koraszülött babákat ápolt, kollégái pedig észrevették, hogy hirtelen növekedni kezdett a kórházban elhunyt koraszülött babák száma. A nővér az áldozatok infúziójába levegőt nyomott, telepumpálta a gyomrukat levegővel, túletette őket, megmérgezte őket inzulinnal vagy a torkukba orrba való csövet dugott le.

Letby gyakran választott ikreket áldozatául. Egy éven belül három ikerpárt és egy hármas ikreket próbált megölni – több esetben sikerrel járt. A koraszülött babák egyébként egészségesek voltak. Az ügyészség szerint Letby csak egyszerűen unatkozott, és ezért gyilkolt, de arról is szó esett, hogy élvezte a figyelmet, amit a csecsemők halála után kapott.

A tíz hónapig tartó tárgyaláson bemutatott bizonyítékok között szerepelt egy részvétnyilvánító kártya is, amelyet Letby az egyik megölt gyermek szüleinek írt, akit a perben „I. gyermeknek” neveztek. A levelet a telefonjának átkutatása során találták meg. „Igazi kiváltság volt [az I. gyermekről] gondoskodni, és megismerni titeket mint családot. Gondolok rátok ma és mindig - sajnálom, hogy nem tudok ott lenni, hogy elbúcsúzzak tőletek. Sok szeretettel, Lucy.”

Letbyt a bíróság életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte, ami az angliai törvényhozásban a leghosszabban kiszabható büntetés.

(Telex, BBC, Ladbible)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?