Guineában meghosszabbították az egészségügyi vészintézkedéseket

Conakry |

<p>Guineában június végéig meghosszabbították a megerősített egészségügyi vészintézkedéseket azokban a körzetekben, ahol márciusban bevezették ezeket, mert még mindig nem szűnt meg az országban az ebolajárvány - jelentette be szombaton Alpha Condé elnök hivatala.</p>

Az elnök tavaly augusztus 13-án - amikor a járvány még féktelenül terjedt - jelentette be, hogy az egész országban egészségügyi vészintézkedéseket vezetnek be. Ezeket az intézkedéseket márciusban 45 napra megszigorították öt körzetben, és most úgy döntöttek, hogy legalább június végéig fenntartják a szóban forgó körzetekben. 

David Nabarro, az ENSZ ebolaügyi megbízottja kedden még azt mondta, hogy még idő kell ahhoz, hogy Guineából eltűnjön végleg a halálos kór. Nabarro hangsúlyozta, hogy a nyugat-afrikai ebolajárványnak korántsincs vége, jóllehet Libériát már három héttel ezelőtt ebolamentessé nyilvánították, miután másfél hónapon át nem észleltek új megbetegedést.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint a nyugat-afrikai ebolajárvány kezdete, 2014 márciusa óta 27 049 embert fertőzött meg az ebolavírus, és 11 149 ember halt bele a betegségbe. Szinte az összes eset három nyugat-afrikai országban, Libériában, Guineában és Sierra Leonéban történt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?