„Görög” személyi a határon túliaknak

Budapest. Az Európai Unión belüli utazásra jogosító személyi igazolványt kaphatnak a határon túli magyarok. A Népszabadság szerint ezt a lehetőséget mérlegeli a magyar kormány.

Budapest. Az Európai Unión belüli utazásra jogosító személyi igazolványt kaphatnak a határon túli magyarok. A Népszabadság szerint ezt a lehetőséget mérlegeli a magyar kormány.

Ezzel a kettős állampolgárság megadása nélkül is biztosítható lenne, hogy a környező államokban élő magyar nemzetiségűek a kontinens huszonöt államában gyakorlatilag szabadon mozoghassanak. Esetükben is csupán az az általános korlátozás érvényesülne, hogy hat hónapon belül legfeljebb kilencven napig tartózkodhatnának az unió területén. A lap szerint erről mindeddig nem esett szó, de modellként a görög megoldás szolgálhat, mert Athén az Albániában élő görög kisebbséggel szemben – Brüsszel jóváhagyásával – különleges elbánást alkalmaz.

A HTMH honlapján található egyik dokumentum szerint Görögország először hat hónapra szóló nemzeti, tehát csak saját területére érvényes vízumot ad ki, amelynek birtokában a kérelmező felkeresheti a kijelölt rendőrkapitányságot, ahol a görög nemzetiségű, de idegen állampolgárok számára rendszeresített személyi igazolványt kap. Ez a görög nemzetiségűeket az anyaország területén való korlátlan tartózkodásra és munkavállalásra is jogosítja, emellett ők – az uniós polgárokra vonatkozó általános feltételek mellett – más EU-tagállamokba is beutazhatnak. Erről Athén külön megállapodást kötött az unióval.

A görög származású albán állampolgárok számára kiadható speciális személyi igazolvány megilleti a házastársakat és a közvetlen családtagokat is. A kedvezmény megadása előtt azonban a kérelmezőnek igazolnia kell a nemzetiségi hovatartozását; az erről szóló dokumentumot korábban az Albániában élő görögök egyesülete állította ki, a visszaélések miatt azonban a származást most már a tiranai görög nagykövetség vizsgálja. (h, NOL)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?