Görög adósság - A görög bankoknak hetekig nem kell támogatás az EKB-tól

Athén |

<p>Több forrás szerint a görög bankoknak a közeli hetekben nem kell pénzt kérniük az Európai Központi Banktól likviditásuk növelésére, mivel a szükséges összeg rendelkezésre áll. Az öt hét szünet után hétfőn megnyílt görög értéktőzsde komoly mínuszban zárt, de a veszteség kisebb volt a nyitáshoz képest.</p>

A Reuters hírügynökségnek a helyzetet jól ismerő két forrás is arról számolt be hétfőn, hogy a görög bankoknak a következő hetekben valószínűleg nem kell az Európai Központi Banknál (EKB) kalapolniuk, hogy növelje számukra a sürgősségi likviditási támogatásból (Emergency Liquidity Assistance - ELA) igénybe vehető forrás keretösszegét. Az egyik forrás azt mondta, hogy az ELA-keretösszeg korábbi növeléséből, az adó és idegenforgalmi bevételek növekedéséből, valamint a nyugdíjhozzájárulások bővüléséből 5 milliárd euróra dagadt a bankok által fel nem használt összeg.  
   
A görög bankoknál jelenleg heti 420 euróban korlátozzák a készpénzkivételt. A görög bankok július nagyobbik felében zárva voltak, hogy megakadályozzák a tőkekiáramlást.
   
Az EKB júliusban kétszer emelte az ELA-keretösszeget, legutóbb július 22-én 900 millió euróval 90,8 milliárd euróra.  
   
Hétfőn, ötheti kényszerszünet után újranyitott az athéni értéktőzsde. A börze irányadó mutatója, az Athens General 22,81 százalékos mínuszban kezdett és 16,2 százalékos veszteséggel zárt. Ahogy az várható volt, a legnagyobb veszteséggel, 30 százalékos limittel a banki részvények zártak.
   
Volt a tőzsdén azonban olyan cég is, amely erősödni tudott, méghozzá nem is szerényen. A bútorgyártó Dromeas árfolyama csaknem 29 százalékkal emelkedett a cégnek arra a néhány nappal korábban elhangzott bejelentésére, hogy 30 millió eurós megrendelést kapott bútorok szállítására az Európai Bizottság irodáiba.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?